Nem bizarr lánykérés: valódi TEK-kommandósok csaptak le az adócsalóra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milliárdos áfacsalás gyanújával vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűnszervezet vezetőjét, akinek a barátnője azt hitte lánykérésben lesz része.

A gépjárművek Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül érkeztek Magyarországra, ahol az első belföldi vevők – beiktatott „eltűnő kereskedők”, akik a beszerzésben csak papíron vettek részt – a továbbértékesítés után nem fizettek áfát. A fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadott autókat a végső megrendelők így a versenytársaknál jóval kedvezőbb áron értékesíthették.

Nem fogta fel a helyzet komolyságát

A hálózat felszámolására a NAV nyugat-dunántúli nyomozói egy negyven helyszínt érintő kutatássorozatot szerveztek. A bizonyítékszerzésben több százan vettek részt: nyomozók, járőrök, informatikusok, valamint drog- és pénzkereső kutyák. Mivel a bűnszervezet irányítóinak többször is volt már dolga a hatóságokkal, ezért hozzájuk a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a NAV MERKUR bevetési egységei érkeztek.

A bűnszervezet vezetőjét Pest megyei luxusotthonában fogták el a TEK kommandósai. Barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát, azt hitte lánykérésben lesz része. A fényűző, milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel kész erődítményként szolgált a bentlakóknak.

Megtérült a kár

A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV bankszámlákat és ingatlanokat zárolt, valamint nagy összegű készpénzt foglalt. A járőrök speciálisan képzett kutyákat is bevetettek. A bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több mint huszonötmillió forint készpénzt találtak. Egy titkos, a bűncselekmények szervezésére fenntartott irodában ujjnyomkutatásra is szükség volt, mivel az elkövetők tagadták, hogy közük lenne az ingatlanhoz.

lánykérés

Az őrizetbe vett öt főből három a Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt letartóztatásba, kettő pedig bűnügyi felügyelet alá került. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.