Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elenyésző számban kértek az adózók adóhatósági adómegállapítást ahhoz képest, amennyit az APEH várt. Az szja-bevallások csúcsidőszaka a határidő előtti napokra várható – írja a Napi Gazdaság.
Az önadózók – egyéni vállalkozók és magánszemélyek – által benyújtott szja-bevallásokból eddig 1,5 milliót dolgoztak fel. Az elmúlt évek tapasztalata alapján az APEH a határidő lejárta előtti napokra várja a csúcsidőszakot, várhatóan 4,3-4,5 millió szja-bevallás érkezik.
Április közepéig csaknem 33 milliárd forintnyi szja-visszaigénylést utaltak ki. A nagyobb, 100-200 ezer forintos utalások előtt jellemzően vizsgálódik a hivatal, főként, ha a bevallásban szereplő és a kifizetőktől kapott adatok összevetésekor különbözetet tár fel, illetve az adózó által igénybe vett kedvezményekkel kapcsolatban valamit gyanúsnak talál.
Az eddig feldolgozott bevallások kitöltőinek május 20-áig 25,6 milliárd forintot kell befizetniük a tavaly lerótt adóelőlegek kiegészítésére. Az adóhatóság januárban még arra számított, hogy a kötelező munkáltatói adóbevallás megszüntetése miatt az idén félmillióan kérik majd a hivataltól személyi jövedelemadó-bevallásuk elkészítését, szemben a tavalyi 9 ezer fővel.
A becslés igencsak túlzónak bizonyult, április közepéig mindössze 14 ezer darab adóhatósági adómegállapításra (adam) vonatkozó bejelentés érkezett a hivatalhoz, és jelentős növekedés már nem is várható, mivel a határidő február 15-én lejárt. A lap által megkérdezett könyvelők és adótanácsadók szerint az adamot igénylők száma azért nem emelkedett számottevően, mert a munkáltatók inkább a régi rendnek megfelelően elkészítik a dolgozók bevallását.
Akinek a munkáltatója az idén már megtagadja az elszámolás elvégzését, az is inkább az önbevallást választja, amelyhez segítséget kér egy hozzáértő ismerőstől vagy szakembertől. Az APEH tavaly már javasolta a 2005-ben bevezetett adam megszüntetését az adózói érdektelenség és az adatszolgáltatás pontatlansága miatt.
Forrás: Origo
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!