Nem lesz extra adó az e-autók töltésén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tervezzük semmilyen, az autók töltésére szánt villamos energiát terhelő extra adó kiszabását – mondta a Magyar Időknek Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. 


Az elektromos járművek töltési szokásaival kapcsolatban Lepsényi István megemlítette: az elmúlt év tapasztalatai alapján feltételezhető, hogy a felhasználók leginkább (75-80 százalékban) az otthonukban fogják feltölteni az e-autójukat. Ennek ellenére elengedhetetlen a töltő-infrastruktúra kiépítése a közterületeken, valamint a különböző töltőberendezéseknél igénybe vett töltési szolgáltatások elszámolását biztosító rendszer kidolgozása. 

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A kormányzat szándéka r egyértelmű: az elektromobilitás elterjedését kívánjuk ösztönözni, ezért nem tervezzük semmilyen, az autók töltésére szánt villamos energiát terhelő extra adó kiszabását – hangsúlyozta a lapnak államtitkár.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.