Nem működik jól a chipsadó
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vártnál jóval kevesebb bevételt hoz, mert sok gyártó kibújt a hatálya alól – derül ki a hvg.hu elemzéséből.
A népegészségügyi termékadó (neta, közkeletű nevén chipsadó) a tavalyi utolsó negyedévben a tervezett 5 milliárd forint helyett 4,698 milliárd forintnyi bevételt hozott a büdzsének. Bár a hatálya alá tartozó termékek körét szélesítették, az idei első negyedévben az előirányzott 20 milliárd helyett mindössze 4,438 milliárd forintnyi adóbevételhez jutott a költségvetés – írja a hvg.hu.
„Az eddigi adatokból kiolvasható, hogy a megadóztatott élelmiszer-termelők egy része (lényegében minden olyan gyártó, akinek a termékei a törvényben megállapított értékhatárok közelében voltak) vagy komoly lobbizással (mint a pékek) vagy a receptúrák átalakításával (mint az üdítő- és energiaital-gyártók) képes volt jelentősen csökkenteni a neta okozta veszteségét.
Ezeknek a gyártóknak mindez úgy sikerült, hogy a termékek édessége, sóssága vagy frissítő-élénkítő hatása alig észrevehetően változott. Viszont a neta által ténylegesen sújtott termékek, melyeken nem segíthetett a receptúramódosítás, jelentős piacvesztést szenvedtek el: például hat hónap alatt közel harmadávalcsökkent a sós snack értékesítése Magyarországon – írja a lap.
További részleteket itt talál.
Kérdés a témában:
Népegészségügyi termékadó fizetési kötelezettség
Az Adó lap cikke a témában:
A népegészségügyi termékadó