Nem tetszik az éttermeknek az új cafeteria szabályozás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vendéglátósok szerint komoly károkat okozhat a szektornak ha a egyformán adózik majd a hideg- és a melegétkezési utalvány – írja a Napi Gazdaság.
A legnagyobb vendéglátóipari érdekképviseleti szervezet, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) szerint a kormány által benyújtott az adózásra vonatkozó törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, ami gyakorlatilag az egységes utalvány bevezetését jelenti. Az egységes utalvány komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektorban több tízezer embernek munkát adó kis- és középvállalkozásoknak, hiszen annak felhasználása nagy részben az élelmiszerboltokban történne – hangsúlyozta a szervezet közleményében Háber Tamás elnök.
A szervezet azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 ezer forintos juttatási keretet 12 ezer forintos melegétel és emellett – ezzel egyidejűleg adható – 6 ezer forintos hidegétel juttatási keretekre. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is eljutatott javaslathoz néhány nap alatt közel négyszáz étterem csatlakozott.
A cikk teljes terjedelemben a Napi Gazdaságban olvasható.
Forrás: Napi Gazdaság