Nemzetközi pénzügyi nyomozói akadémia indul


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Európában elsőként jön létre nemzetközi pénzügyi nyomozói akadémia, az intézmény létrehozásáról együttműködési megállapodást kötött a NAV és a Belügyminisztérium.


Az adóhatóság közleménye szerint a Belügyminisztérium nemzetközi oktatási központjának keretein belül létrejövő akadémia révén lehetőség nyílik a szakmai és képzési együttműködés elmélyítésére, ami fontos a nemzetközi gazdasági, pénzügyi bűncselekmények elleni eredményes küzdelemben.

Az akadémián a nyomozók speciális ismeretanyagot kapnak, bővíthetik kapcsolatrendszerüket, tudásrendszerüket.

Emellett az intézmény a nemzetközi tapasztalatcsere szempontjából is szakmai fórumot biztosít, mivel az oktatási központ képzésein a NAV pénzügyi nyomozói és a rendőrök mellett más külföldi államok által delegált szakemberek is részt vesznek.

A dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter és Vida Ildikó, a NAV elnöke írta alá – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Kell-e sírnia Argentínának?

A XIX. század végétől a nagy gazdasági válságig (1930) tartott Argentína igazi aranykora: ekkor az egy főre jutó GDP még az Egyesült Államokat is megelőzte és Argentína a világ 7. leggazdagabb országa volt. A nagy gazdasági válság súlyosan érintette az országot, amely kis túlzással ebből a sokkból a mai napig nem tudott feltápászkodni. Argentína adórendszere bonyolult és nem befektetőbarát.