Népszerűtlen az energiapályázat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly tíz nap alatt 9 ezren, az idén egy hónap alatt ennek csak harmada, azaz 3700-an adtak be energiatakarékossági pályázatot. Eredetileg 17-18 ezer pályázatot várnak. Erre az idén 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre, kétszer annyi, mint tavaly.

Eddig 3700 igénylés érkezett be a kormány idei lakossági energiatakarékossági és megújuló energiás támogatására – mondta Molnár László, az Energia Központ Kht. ügyvezetője. A jelentkezési kedv most töredéke a tavalyinak. A kevesebb jelentkezés miatt akár az év végéig is van esély beadni pályázatokat állami támogatás reményében – írja a Népszabadság.

Az alacsonyabb érdeklődés oka lehet, hogy az állami támogatás aránya tavaly 30, az idén viszont 15 százalék volt, de a felveendő maximumösszeg is a pályázatonként 400-600 ezer forintról egységesen 265 ezerre csökkent. A roham elmaradásának oka az általános gazdasági helyzet is.

Az idei rend szerint az állami támogatást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 6,5 százalékos kamatozású hitellel egészíti ki.

A kormány kommunikációja a meghirdetést megelőzően arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami támogatás kiapadása után jelentkezők akár a beruházás száz százalékát is állhatják a kedvezőnek mondott MFB-hitelből. Ráadásul a hitellel akár a teljes önrész kiváltható. A jelek szerint azonban ez nem népszerű.

A beérkezett pályázatok 88 százaléka energiahatékonysági, a fennmaradó rész pedig megújuló energiás beruházásra kér támogatást. A központ vezetője szerint még nyolc-kilencezer igény számíthat kedvező elbírálásra – derül ki a Népszabadságból.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.