Nincs uniós egység a társasági adó alapjáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kovács László szerint a társaságinyereségadó-alap egységesítését néhány tagállam erőteljesen ellenzi, a többség ugyanakkor – továbbá az Európai Parlament és az üzleti élet – határozottan támogatja.

Az Európai Bizottság adópolitikájának egyik legnagyobb horderejű, de heves vitákat kiváltó kezdeményezéséről, a társaságinyereségadó-alap – jelenleg tagállamonként különböző – kiszámítási módjának egységesítéséről kezdődött kétnapos nemzetközi tanácskozás kedden Berlinben.

A német uniós elnökség által rendezett konferencián az Európai Bizottságot Kovács László adóügyi biztos képviselte, egyben Peer Steinbrück német pénzügyminiszter mellett a vitaindító előadást is tartotta.

A magyar biztos elmondta: vitaindítójában hangsúlyozta, hogy az EU tagállamainak gazdasági növekedését, a munkahelyteremtést és a versenyképességet fékezi a huszonhétféle adórendszer. Ez több tagállamban a vállalatok számára jelentős többletköltségeket és adminisztratív nehézségeket okoz. Az egységes adóalap-számítás kiküszöbölné ezeket a hátrányokat, és lehetővé tenné a közel 500 milliós egységes belső piacon történő működés versenyelőnyeinek kihasználását. A harmonizáció ösztönözné a külföldi tőkebefektetéseket is a tagállamokban – hívta fel a figyelmet.

A bizottság május eleji állásfoglalását ismertetve Kovács László elmondta, hogy a cél a lehető legegyszerűbb és legszélesebb adóalapot eredményező egységes számítási mód bevezetése, ami a vállalatok számára nem kötelező, hanem választható lenne. A bizottság – mint hangsúlyozta – olyan közös adóalap-számítást szorgalmaz, amely lehetővé tenné a vállalatcsoportok tagjai számára a különböző tagállamokban képződő nyereségek és veszteségek kölcsönös elszámolását.

Az adóügyi biztos hangsúlyozta, hogy a bizottságnak nem áll szándékában az adókulcsok egységesítése, s az erre hivatkozó kifogások teljes mértékben alaptalanok az adóalap harmonizálásával szemben. A kétnapos vita tapasztalatait a bizottság a még nyitott kérdések tisztázása, a 2008-ban beterjesztendő jogszabálytervezet kidolgozása során kívánja hasznosítani – közölte Kovács.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).