Niveus: maradt a bizonytalanság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország korábban „harcolt” azért, hogy minél több adó beszámítható legyen a globális minimumadóba. Ilyenek lehetnek a TAO-n kívül az iparűzési adó, az innovációs járulék, a Robin Hood adó és az extraprofitadók. Ha ezek beszámíthatósága elérhető, akkor kiegészítő adót csak abban az esetben kellene fizetni, ha ezek összességében nem érik el az elvárt 15 százalékos minimum adóztatási szintet. A részletek még nem ismertek, várhatóan az őszi adócsomagban kerülnek szabályozásra, addig marad a bizonytalanság – olvasható a Niveus közleményében.

A globális minimumadó egy OECD által elindított nemzetközi adóreform törekvés, amelyet végül 2022 decemberében Magyarország is elfogadott. A reform célja azt, hogy azon multinacionális vállalatoknak, amelyeknek cégcsoport szinten legalább 750 millió euró éves árbevétele van, legalább 15 % elvárt minimumadót kell fizetni minden egyes országban, ahol tevékenyek. Ha abban az országban, ahol az adott társaság adózik, a társasági nyereségadó nem éri el ezt a 15%-os szintet, úgy a különbözetet alapesetben az anyacég országában kell leadózni, de a leányvállalat országa dönthet úgy, hogy ezt a különbözetet kiegészítő adó formájában beszedi. Ezzel megakadályozható, hogy egy cég adóoptimalizálási céllal létesítsen leányvállalatot egy kedvezőbb adózású országban. Magyarország elvileg ilyen ország; hiszen a társasági adó csupán 9 százalék.

„A helyzet azonban nem ilyen egyszerű – teszi hozzá Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere, hiszen a cégek többféle adót fizetnek a tevekénységük után Magyarországon. Tipikusan ilyen például a helyi iparűzési adó, az innovációs járulék, de bizonyos szektorokban a Robin Hood adó, hivatalos nevén az energiaellátókat terhelő jövedelemadó és az extraprofitadók. Magyarország folyamatosan egyeztetett arról, hogy ezek az adók is beszámíthatók legyenek a globális minimumadóba – vagyis kiegészítő adót csak abban az esetben kelljen fizetni, ha a társasági adó, helyi iparűzési adó, Robin Hood adó és extraprofitadók, valamint egyéb beszámítható adók összességében nem érik el az elvárt 15 százalékos minimum adóztatási szintet.

Számos cégnél bizonytalanságot okoz, vajon ezek az adónemek beszámíthatóak lesznek vagy sem, de Bagdi Lajos szerint várni kell; leghamarabb az október végén, november elején érkező adócsomagban fog megjelenni a globális minimumadószabályok bevezetése, amellyel a kormányzat ezt a 15 százalékos kiegészítő adót fogja kivetni. Ez magyarázza, hogy a 2024-es költségvetésben a tavalyihoz képest közel 15 százalékkal magasabb, 1153 milliárdos társasági adóbevételt irányoztak elő.

A mostani adócsomagban még nincs nyoma a részleteknek, a Niveusnál úgy tudják, a PM-ben jelenleg épp a részletszabályokon dolgoznak, amelyek közül sok még tisztázatlan. Az adó alkalmazása 2024-től esedékes.


Kapcsolódó cikkek

2021. július 8.

A globális minimumadó-szabályozás története és várható hatásai

Az Amerikai Egyesült Államokban lezajlott elnökválasztást követően az OECD-nél új lendületet kapott a globális minimumadó-szabályozás (GloBE) kialakítása iránti igény, amelynek legfrissebb látványos fejleményeként 2021. július 1-én 130 ország és joghatóság csatlakozott a nemzetközi adóreform új keretét létrehozó nyilatkozathoz. E keretrendszer fontos eleme a GloBE, s részben erre is hivatkozva nem csatlakozott több ország – így Magyarország sem –a nyilatkozathoz. De mit is jelent pontosan a GLoBE, miért jött létre, milyen hatásokkal járna a bevezetése az EU-ban, illetve Magyarországon – e kérdéseket járja körül a BDO elemzése.
2022. május 26.

Adó Online Podcast: ezt kell tudni a globális minimumadóról

Akár már jövőre életbe léphet a 15 százalékos globális minimumadó, ami világszerte, így Magyarországon is komoly változásokat hozhat a vállalatok működésében. Hallgassa meg legújabb podcast adásunkat, melyben szakértőnk, Bagdi Lajos foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.
2022. december 13.

Az EU elfogadta a globális minimumadót

Az uniós tagállamok elvi megállapodásra jutottak arról, hogy 2023 végéig az OECD javaslatának megfelelően bevezetik a 15 százalékos társasági adót. Magyarország nem vétózott, mert értesülések szerint az iparűzési adó beleszámít majd az adóalapba. Az egyezséget csütörtökön fogadhatják el az EU állam- és kormányfői.