Niveus: nem szedhetik be az önkormányzatok a települési adót magáncégeken keresztül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több, anyagilag nehéz helyzetben lévő önkormányzat is mérlegeli azt, hogy különböző települési adókat vezetne be, így a Kúria „légiutas-adóról” szóló ítélete fontos forrás lehet nekik és a települési adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is arra vonatkozóan, hogy települési adót milyen keretek között lehet bevezetni – foglalja össze a Niveus Consulting Group.

Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere kiemelte, hogy az ítélet egyik legfontosabb rendelkezése az, hogy a Kúria egyetértett a Kormányhivatal azon álláspontjával, amit a Niveus Consulting Group már több alkalommal korábban megfogalmazott: az adóbeszedés (azaz az a rendelkezés, hogy az önkormányzat kötelez valaki mást, hogy az adófizetésre kötelezett magánszemélyektől az adót szedje be) kizárólag törvényben írható elő. Ennek megfelelően önkormányzati rendeletben (mivel erre vonatkozó törvényi előírás vagy felhatalmazás nincsen) nem lehet kötelezni magáncégeket, hogy az önkormányzat által előírt adót a légiutasoktól beszedjék. Ezt a gondolatot egyébként a Kúria a döntés elvi tartalmaként is kiemelte, így ez a jövőre nézve is iránymutatást ad ebben a kérdésben: ennek megfelelően több hasonló települési adó (például a budakalászi is) vélhetően jogsértőnek fog bizonyulni.

Mivel települési adó alanya törvény alapján kizárólag magánszemély lehet, a Kúria jelentősen megnehezítette azoknak az önkormányzatoknak a dolgát, akik a jól működő (és esetleg az önkormányzat területét jelentősen terhelő) vállalkozásokat kívánják közvetve megadóztatni az ügyfeleiken keresztül, mivel a Kúria is egyetértett azzal, hogy adóbeszedési kötelezettséget részükre (ahogy azt a Niveus Consulting Group korábban többször kiemelte) csak törvényben lehet előírni.

Az ítéletnek fontos rendelkezése az is, hogy a Kúria jogszabálysértőnek találta azt, hogy a települési adóról szóló önkormányzati rendelet bizonyos kérdéseket (adófizetési kötelezettség teljesítésének módja, esedékessége, a vállalkozói tevékenység keretében történő utazás adómentességi okként történő igazolásnak módja, a beszedett adó és az adómentességi jogcímek nyilvántartásának, bizonylatolásának, az adó külföldi pénznemben történő megállapításnak szabályai és befizetésének szabályai) nem szabályoz. Azzal együtt, hogy adózás rendjéről szóló törvényben szabályozott rendelkezések háttérszabályai a települési adónak, az ott nem szabályozott rendelkezések szabályozásával kapcsolatosan vélhetően át kell nézni a többi települési adóról szóló rendeletet is. A Kúria ezen felül kiemelte azt is, hogy pontosan kell szabályozni az adatkezeléshez kapcsolódó kötelezettségeket, valamint azt is, hogy a repülőtér nem esik teljesen az önkormányzat területére, az utóbbi azonban vélhetőleg kizárólag ezt a rendeletet érinti.


Kapcsolódó cikkek

2023. február 9.

A Kúria megtiltotta a XVIII. kerületi légiutas-adó alkalmazását

A Kúria megtiltotta a XVIII. kerületi légiutas-adó alkalmazását – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. Azt írták: a fővárosi kormányhivatal kezdeményezésére a Kúria a végleges döntésének meghozataláig, azonnali jogvédelem keretében megtiltotta a XVIII. kerületi önkormányzat által kivetett légiutas-adó alkalmazását.
2023. január 24.

Az önkormányzat nem kötelezhet mást arra, hogy adót szedjen be

A tanácsadó cég szerint az önkormányzati rendelet nem állapíthat meg adókötelezettséget, azaz kötelezettséget arra, hogy valaki beszedje az adót: az adózás rendjéről szóló törvény szerint ilyet csak törvény írhat elő. Mindez azt jelenti, hogy hiába vetne ki jogszerűen települési adót egy önkormányzat, annak beszedésére nem kötelezhet mást, az adót csak az önkormányzat saját maga szedheti be adókivetés, vagy az érintettekre telepített bevallási kötelezettség útján. Márpedig Budakalász esetében olyan cégek szednék be az adót, akik amúgy nem alanyai az adónak. Ebben a formában tehát a beszedés módja törvénybe ütközik még akkor is, ha maga az adó kivetése jogszerű.