Nőtt a készpénz súlya a háztartások vagyonában – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minimális mértékben bővült a háztartások bruttó vagyona az utóbbi egy évben, ám a tartozások számottevő visszaesése következtében a nettó vagyon így is érdemben gyarapodott – derül ki az InfoTandem heti infografikájából.


A párnacihák szerepe ismét felértékelődni látszik a lakossági megtakarításokért folyó versenyben. A háztartások 2012. június 30-án meglévő pénzügyi vagyonának összetételére pillantva azt láthatjuk, hogy egy esztendő alatt a forintban tartott készpénzállomány emelkedett a legnagyobb mértékben, több mint 16 százalékkal. E vagyonelem súlya ezzel 1 százalékponttal, 8,2 százalékosra erősödött. A forintbetétek eközben csak bő 5 százalékkal gyarapodtak – igaz, állományuk így is háromszorosa a készpénzének, s a vagyon egynegyede továbbra is ezekben kamatozik.

A KSH kimutatásai szerint a háztartások összes követelése az idei első félév végén folyó áron minimális mértékben, 1,8 százalékkal haladta meg a 2011 azonos időszakában regisztrált értéket. Mivel azonban a tartozások eközben 8 százalékkal mérséklődtek, a lakosság nettó pénzügyi vagyona 8,6 százalékkal nőtt, elérve a 17,2 ezer milliárd forintot.

A követelések között az életbiztosítási és a nyugdíjpénztári díjtartalékok egyaránt apadtak, mint ahogyan a tulajdonosi részesedések között a befektetési jegyekben lévő vagyon is csökkent. Ugyanakkor a lakosság által birtokolt részvények és üzletrészek értéke valamelyest nőtt, s továbbra is ebben testesül meg a háztartások bruttó pénzügyi vagyonának legnagyobb része: súlyuk csaknem egyharmados.

A tartozások között a hitelek, kölcsönök állománya folyamatosan olvad, a szóban forgó periódusban 8,9 százalékos csökkenést mértek. Leginkább az ingatlanhitelek estek vissza, állományuk egy év alatt 15 százalékkal zsugorodott, de a hitelintézetektől igényelt fogyasztási és egyéb hitelek is mérséklődtek 3,8 százalékkal.

Korábbi infografikáink:

Százezernyi NAV-ellenőrzés Közép-Magyarországon

Romló inflációs előrejelzések

Alig keresnek kevesebbet a nők


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.