Növeli a fizetéseket az adócsökkentés
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 1 százalékponttal csökkenő szja-kulcs 120 milliárd forintot hagy az embereknél; a családi adókedvezmény bővítése 1,1 millió embernek csökkenti az adóját – mondta Novák Katalin és Tuzson Bence államtitkár.
A kormány 2016-ban tovább mérsékli a családok terheit a személyi jövedelemadó csökkentésével és a kétgyerekesek családi adókedvezményének növelésével – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Novák Katalin felidézte, január elsejével ötezer forinttal emelték a két gyereket nevelők havi adókedvezményét, ami éves szinten akár 60 ezer forintos megtakarítást jelenthet. Hozzátette, az emelés 2019-ig évente ötezer forinttal folytatódik, így addigra a korábbi összeg duplája, azaz havi negyvenezer forint maradhat ezeknél a családoknál.
Tuzson Bence az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: február első napjaiban már érkeznek az első havi fizetések, amelyek az szja-csökkentésnek és a kétgyermekeseket megillető családi adókedvezmény emelésének köszönhetően magasabbak lettek. Előbbi intézkedés révén összesen idén mintegy 120 milliárd forinttal több marad az emberek zsebében, a családi adókedvezmény igénybevételével összesen 1,1 millió embernek csökkent az adója, ezen belül 300 ezer szülőnek egyáltalán nem kellett adót fizetnie, a kétgyerekesek adókedvezményének emelése pedig 350 ezer családot érint.
(Forrás: MTI)
Példák az áfatörvény alkalmazásához
|
Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.
Megrendelés >>
|