Nulla százalékos áfa lesz a villanyautókra
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autókra, s az infrastruktúra telepítéséhez kapcsolódóan nulla százalékos áfa-kulcsot vezetne be.
Az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyelete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter.
A Jedlik Ányos Tervhez kapcsolódóan a kormány a különféle hibrid, illetve elektromos autók megkülönböztetésére zöld alapszínű rendszámot szeretne bevezetni, illetve nulla százalékos áfa-kulcsot vezetne be ezekhez a járműtípusokhoz és az infrastruktúra telepítéséhez kapcsolódóan – ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A miniszter elmondta azt is, hogy a plugin hibrid, a hatótáv növelt hibrid és a tisztán elektromos meghajtású járművekkel parkolási- és útdíjkedvezményeket lehetne majd igénybe venni, és engedélyeznék a buszsávok használatát is.
(MTI)