Nyugdíjügyek: zsebbevágó kérdés dőlt el tegnap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magánnyugdíjpénztárak számára az elszámolóár tegnap alakult ki. Ezzel együtt azonban még senki sem tudja megmondani, végül pontosan mekkora vagyon is kerül át az államhoz a visszalépő tagok miatt.

A nyugdíjpénztárakból kilépők magán-nyugdíjpénztári tagsága 2011. március elsején szűnt meg a vonatkozó jogszabály szerint, ezért az MNB a pénzügyi számláknál már az első negyedévben elszámolta a kilépéssel kapcsolatos tranzakciókat. A jegybank úgy kalkulált, hogy a háromezer-milliárd forintnyi nyugdíjpénztári megtakarításból 2650 milliárd kerülhet át az államhoz. A kilépők reálhozama és tagdíj-kiegészítése (amit a törvény szerint a volt tagok készpénzben is felvehetnek) pedig 220 milliárd forintra rúghat.

Valójában azonban csak tegnap vált véglegessé, milyen árakon is kell majd a kasszáknak átadniuk volt tagjaik pénzét az államnak. Elméletben tehát ma mindent tudhatnánk, ez azonban még sincs így. A május 31-i értékek a jogszabály szerint csak június 6-án alkalmazhatóak − magyarázta érdeklődésünkre Lehoczky László, az MKB pénztárak vezetője. Az MKB ezt követően, vélhetően június 10-ig adja át a pénzt. Jogszabályban rendelkeztek a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal való elszámolás ütemezéséről.

A vagyonátadásra előírt határidő június 12., de ez hétvége, illetve utána pünkösdhétfő van, ezért 14-e a végleges határidő − értelmezte a jogszabályt Pellei József, a VIT pénztárak vezetője. A vagyonátadás lebonyolítását a VIT június 7-ére tervezi. Lengyel Márk, a Generali pénztári üzletágának vezetője kijelentette: az átadást június 1-jén indítják. Hozzátette viszont, hogy a unit rendszer (napi eszközérték-számítás) miatt az értékpapírokhoz kapcsolódó árfolyamok csak néhány nappal később állnak majd rendelkezésre.

Az Erste Nyugdíjpénztár június 8−10. között indítja a transzferálást. Ludvai Judit, az Aegon Magyarország Pénztárszolgáltató vezérigazgatója is június elsejei indításról beszélt.

Az Aranykor Magánnyugdíjpénztárnak − nyomatékosították az esetleges átadási nehézségeket firtató kérdésünkre − nincsenek ingatlanbefektetései. Az egyéb befektetésekre vonatkozóan megítélésük szerint a pénztár, a letétkezelő, valamint a vagyonkezelők által közösen elkészített eljárásrendben teljeskörűen úgy sikerült szabályozni a vagyonátadás végrehajtásának lépéseit, hogy az lehetővé teszi a zökkenőmentes vagyonátadást.

Az OTP magánkasszájánál elmondták: a pénztár portfóliójában az átadásra kerülő vagyonelemek között kizárólag az ÁKK kezelésébe átadható eszközök, értékpapírok szerepelnek, ezért zökkenőmentes átadásra számítanak. A korlátozottan transzferálható eszközök átadásáról (például speciális befektetési alapok, külföldi állampapírok) már egyeztettünk az ÁKK-val, illetve az általa választott vagyonkezelővel − mondta Ludvai. A VIT-nél és az Ersténél is azt állítják, hogy egyáltalán nem voltak problémás tételek. Jelenleg nem tudunk problémáról − állította Lehoczky. A Budapest Bank magánpénztáránál érdeklődésünkre csak annyit mondtak: minden tekintetben készen állnak és a vagyonátadást a jogszabályban foglaltak szerint legkésőbb június 12-ig hajtják végre.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.