Önkéntes adóból fejlődtünk a reformkorban
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A reformkorban számos jelentős országos intézményt alapítottak, illetve a gazdasági életet segítő országos építkezések valósultak meg a felvilágosult arisztokrácia felajánlásaiból, önkéntes adójából. Voltak viszont olyan nemesek is, akik még a hídpénz megfizetését is megtagadták a Lánchídon: úgy vélték, az csorbítja előjogaikat. Folytatjuk Magyarország adótörténetét bemutató sorozatunkat.
Ahogyan erről már korábban szó volt, a nemesség felvilágosult gondolkodású tagjai, tapasztalva Magyarország elmaradottságát a világ fejlettebb részeitől, felismerték felelősségüket, és nem csak segítő javaslataikkal, de anyagi áldozatvállalásukkal is, a társadalmi-gazdasági fejlődést kívánták ösztönözni. Ennek is volt eredménye az 1790/91. évi LXVII. törvénycikk, amely bizottsági munkálatokat írt elő a fejlődés irányának kimunkálására (https://ado.hu/rovatok/ado/vigyazo-szemetek-parizsra-vessetek).
A változások azonban várattak magukra! Ennek okai (többek között) az 1789-es franciaországi események, majd a napóleoni háborúk voltak, illetve a II. Lipót halálát (1792) követően trónra lépő I. Ferenc keménykezű, igencsak reakciós, a változásokat megakadályozó politikája. Súlyosbította a helyzetet a Martinovics Ignác vezette jakobinus mozgalom.
Martinovicsék bukását követően az életben maradt jakobinusok (Batsányi János, Kazinczy Ferenc stb.) és a nemesség más képviselői sem reménykedhettek a politikai változásokban. Ebben a helyzetben – jó érzékkel – a nemzeti kultúra megteremtését, a magyar nyelv fejlesztését tűzték ki célként, illetve a mindezeket segítő, támogató országos intézmények létrehozását javasolták. A reformkori országgyűléseken ezek a javaslatok többször is törvényekben jelentek meg, a nyelvhasználatról fejlődéséről a korábbiakban már értekeztünk (https://ado.hu/rovatok/ado/a-reformkori-orszaggyulesek).
Az arisztokrácia anyagi áldozatvállalással, akkori szóhasználattal „felajánlással” támogatta a gyűjtemények létrehozását, illetve az építkezéseket (bár érdekességként megjegyezhető, hogy a Nemzeti Múzeum javára 1831-ig tett 231 felajánlásból mindössze 29 származott az arisztokráciától). Ezt az önkéntes adakozást az adózás egy sajátos formájának is tekinthetjük, tulajdonképpen ezek az adakozások voltak az előzményei az első önkéntesen adózó nemes kötelezettségvállalásának (Bezerédj Istvánról a későbbiekben fogok megemlékezni).
Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex
|
A csomag tartalma:
– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban
– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a
– Vacsora-kódex
Rendelje meg most >>
|
Nemzeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár
Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag nagycenki gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó ehhez hozzájárulását adta. Ezért tekintjük 1802-t az országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének. A gyűjtemény ekkor 11 884 nyomtatványt, 15 000 kötet könyvet, 1 156 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2 019 db aranyérmét, továbbá régiségeket, valamint néhány képmást tartalmazott. A Nemzeti Múzeum Európa harmadik ilyen jellegű nemzeti intézménye lett. Később Széchenyi Ferenc további jelentős adományokkal (6 ezer rézmetszettel, 9 ezer könyvvel) bővítette a gyűjteményt.
Az 1807. évi országgyűlés a nemzet tulajdonába vette az új intézményt.
1807. évi XXIV. törvénycikk a magyar országos Széchényi-könyvtárról
Hálás szivvel emlékeznek meg az ország karai és rendei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezüségéről s a közjólét gyarapitására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetü őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.
Az ország karai és rendei ezen jeles és utánzásra méltó igyekezetnek, hogy emléke az ország köztörvényeiben is fönmaradjon, Ő szent felségének kegyelmes jóváhagyásával beczikkelyeztetését elrendelték.
|
Méltán viseli ma is Széchenyi Ferenc (és nem Széchenyi István!) nevét legjelentősebb könyvtári gyűjteményünk.
A könyvtár és a múzeum szétválasztására 1808-ban került sor (1808. évi VIII. törvénycikk a Nemzeti Muzeum felállitásáról, és a magyar nyelv müvelését előmozditó más intézkedésekről).
A Nemzeti Múzeum mai épületének felépítéséről az 1836. évi XXXVII. törvénycikkben (a nemzeti Muzeumról) döntöttek, az építkezés Pollack Mihály tervei alapján 1837 és 1847 folyt.
Ikonikus kép a Nemzeti Múzeumról
Magyar Tudományos Akadémia, Ludovika Katonai Akadémia
Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága felvette programjába a katonai és képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Erre jó három évtizeddel később került sor, amikor Széchenyi István (Széchenyi Ferenc fia) 1825-ben birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel a Magyar Tudós létrehozására, ahogyan felszólalásában mondta „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára”. A felajánláshoz sokan csatlakoztak. Az intézmény felállítását 1827-ben iktatták törvénybe:
1827. évi XI. törvénycikk a hazai nyelv müvelésére fölállitandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról
A karok és rendek gondoskodása a hazai nyelvnek nem csak terjesztésére, hanem a tudományok és müvészetek minden nemében leendő kimüvelésére is irányulván, Ő szent felségének jóváhagyásával határoztatik:
1. § Hogy a magyar tudós társaság vagy akadémia, az önkéntes és szabad adományok utján létesitendő alapból, Pest szabad királyi városban, mint állandó székhelyén, a lehető legrövidebb idő alatt minél előbb fölállittassék.
2. § Ez intézetnek pártfogását Ő császári királyi fensége, az ország nádora, a magyar haza és nemzet iránt szivében gyökerező szereteténél fogva magára vállalván: mihelyt az ő védelme alatt alakulandó társaság majdan a megszilárdulása czéljából szükséges, s az országos bizottság munkálatában kifejezett s az ajánlók által nyilvánitott elvekkel megegyező tervet, az erejéhez és eszközeihez alkalmazandó alapszabályokkal együtt még bővebben kidolgozta: azt föntnevezett Ő császári királyi fensége, országgyülés idején kivül is, kegyes helybenhagyás végett Ő királyi felsége legmagasabb szine elé terjesztendi, azután az országgyülésnek is jelentést tevén felőle.
|
Legrégebbi ma is hatályos törvényünk az adakozók nevének törvénybe iktatásával emlékezik meg erről a cselekedetről (1827. évi XII. törvénycikk azoknak nevei, a kik a tudós társaság fölállítására, vagy a hazai nyelv terjesztésére is ajánlatokat tettek, az utókor emlékezete végett törvénybe iktattatnak).
Szintén 1827-ben döntöttek a Ludovika Katonai Akadémia felállításáról és az adományozók nevének törvénybe iktatásáról (1827. évi XVII. és XVIII. törvénycikkek).
A Lánchíd felépítése, árvízvédelem, folyamszabályozás, Duna–Tisza-csatorna
Széchenyi István kezdeményezte egy állandó híd felépítését Pest és Buda között. Javaslatának támogatására 1832-ben megalapította a Hídegyletet, amelynek feladatai közé nem csak a gazdasági háttér és a politikai támogatás tartozott, hanem a híd érdekében kifejtett propaganda is. Széchenyi, a Hídegylet és más pártolók tevékenységének eredményeképpen a híd felépítését 1836-ban törvénybe iktatták (1836. évi XXVI. törvénycikk egy állandó hidnak Buda és Pest közötti építéséről). A híd építésére részvénytársaságot szerveztek, a munkálatokat 1839-ben kezdték meg, a kész hidat 1849. november 20-án avatták fel. Jelenlegi hivatalos neve Széchenyi lánchíd, megörökítve elnevezésében Széchenyi Istvánnak a híd felépítése érdekében kifejtett munkásságát.
Széchenyi István két műve: a Lánchíd és az Akadémia
A hídon mindenkinek, még a nemeseknek is vámot kellett fizetni. A nemesség egyes tagjai ezt a nemesi előjogok csorbításának minősítették, és inkább sajkásokat fogadtak az átkeléshez, minthogy adót fizessenek!
A Magyarországot érő legsúlyosabb természeti csapások közé tartoztak (tartoznak) az ár- és belvizek. Jelentős árvíz pusztított például 1775-ben, de ennél is jelentősebb volt a Lánchíd építésének megkezdését megelőző évben az 1838-as pesti árvíz. A jelentős árvizek egyik oka a folyók szabályozatlansága volt. A XIX. század első felében több olyan törvénycikk is született, amelyek alapján lehetőség nyílt a folyók szabályozására:
- 1807. évi XVII. törvénycikk a magánosok költségén létesitendő vizmüvekről;
- 1836. évi XXXVI. törvénycikk az egyesek költségein készítendő vizi munkálatoknak előmozdításáról;
- 1840. évi X. törvénycikk vizekről és csatornákról;
Mindenképpen meg kell említeni Vásárhelyi Pál érdemeit, aki vízépítő mérnökként részt vett a Vaskapu 1837-es hajózhatóvá tételében, a Tisza szabályozásában, a Fertő-csatorna építésében (ezzel a Hanság gazdálkodásra alkalmassá tételében).
Már a XVIII. század elején felvetődött egy olyan csatorna elkészítése, amely a Tiszát és a Dunát köti össze az Alföldön. A Délvidéken 1802-ben átadták a Ferenc-csatornát (mai nevén Duna–Tisza–Duna-csatorna), amely szintén a Dunát közötte össze a Tiszával. Ez felélénkítette a Duna–Tisza-csatornával kapcsolatos elképzeléseket. Végül 1840-ben törvényt fogadtak el a megépítéséről (1840. évi XXXVIII. törvénycikk a Dunát a Tiszával összekötő csatornáról). A törvénycikk szerint „a Dunát a Tiszával Pestről és Bölcskéről, vagy ezen pontok vidékeiről Szegeddel, Csongráddal és Szolnokkal vagy vidékeikkel csatorna által összekötni szándékozik”. Az építkezések viszont sokáig nem kezdődtek el, több mint egy évszázadon keresztül csak terv maradt. Összesen 22 kilométer készült el belőle, utoljára 2010-ben volt kampánytéma az országgyűlési választásokon.
Pesti Magyar Színház
Sajátos módon függ össze a Lánchíd építésével a Nemzeti Színház megépítése:
1836. évi XLI. törvénycikk a Pesten országos költségen felállítandó nemzeti Játékszinről
A jól elrendelt Játékszínnek a nemzeti kifejlődésre, a nyelv pallérozásának előmozdítására, és az erkölcsiség e módon is bővebb kimívelésére az Országos Rendek által elesmért jótékony hatása tekintetéből, Pesten felállíttatni óhajtott nemzeti Játékszínre nézve határoztatik:
A Buda és Pest közt felállítandó híd tárgyában kirendelt Országos Küldöttség megbizatik: hogy Ő Cs. kir. Fő-Herczegségének az Országos Nádorának Elnöksége alatt, figyelembe véve a Pesten építésben lévő Színház körülményeit, egy nemzeti diszes játékszín tervét, az ahoz kívántató költségi számolással, kidolgozza, és a hazafiakat ezen czélra teendő adakozásokra a Törvényhatóságok utján, és közvetlen is felszóllítván, ha elegendő pénzt szerezhet, a nemzeti Játékszínt Pest Városában, Cs. kir. Fő-Herczegsége az Ország Nádora által e végre kijelelt, nemzeti tulajdonná örömmel fogadott, és magyar Játékszín építésére ezennel szánt telken létrehozza; ha hogy pedig reménylett sikert nem érhetne, ezen nemzeti kívánságnak mi módon lehető legczélerányosabb eszközölhetése eránt jövő Ország-Gyűlésre kimerítő javaslatot adjon.
|
Az elhatározás testet öltött, a Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg a mai Astoriánál, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán. A színházat az 1840. évi XLIV. törvénycikkben (a pesti magyar szinházról) meghozott döntés alapján a „Pesten most fenálló, a törvényhatóságok által gyüjtött szabad ajánlatokból felépült magyar szinház…, mint nemzeti tulajdon országos pártolás alá vétetik”. A Nemzeti Színház nevet 1840-ben vette fel a társulat. Az intézmény hányatott sorsát mutatja, hogy azóta már a negyedik épületet „koptatja”.
A Nemzeti Színház első épülete
Vasútépítés
Az 1832-36-os reformországgyűlés által elfogadott XXV. törvénycikk (az Ország köz-javát és kereskedését gyarapító magányos vállalatokról) tette lehetővé a magyarországi vasútépítést. Az első nyomvonalat Pest és Vác között 1844-ben kezdték építeni, 1846. július 15-én nyitották meg.
A vasúton utazott Petőfi Sándor is, nem véletlen, hogy a jövőt látta benne:
Petőfi Sándor: Vasúton
|
Tenger kéj veszen körűl,
Közepében lelkem fürdik…
A madár röpűlt csak eddig,
Most az ember is röpűl!
Nyílsebes gondolatunk,
Késő indulánk utánad,
De sarkantyúzd paripádat,
Mert elérünk, elhagyunk!
Hegy, fa, ház, ember, patak
És ki tudja, még mi minden?
Tűnedez föl szemeimben
S oszlik el, mint köd-alak.
A nap is velünk szalad,
Mint egy őrült, aki véli,
Hogy őt, összevissza tépni,
Űzi egy ördögcsapat;
Futott, futott, s hasztalan!
Elmaradt… fáradva dől le
A nyugati hegytetőre,
Arcán szégyen lángja van.
|
S még mi egyre röpülünk,
Egy sziporkát sem fáradva;
Ez a gép tán egyenest a
Másvilágba megy velünk! –
Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.
Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.
Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.
Pest, 1847. december
|
1846. július 15-e, a Pest-Vác vasútvonal megnyitója
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Magyarország története – 1790-1848 (Akadémiai Kiadó, 1980, Budapest, 632-787.p., 855-975.p.)