Online pénztárgépek: a horvátoknak bejött


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Duplázódott a kereskedők és a vállalkozók által korábban bevallott bevételek összege.


Az online pénztárgépek rendszerének bevezetése 2013-ban több mint megkétszerezte a kereskedők és a vállalkozók által korábban bevallott bevételek összegét – jelentette ki Boris Lalovac horvát pénzügyminiszter egy konferencián kedden Prágában.

A vendéglátóiparban például a 2012-es évi átlagos 4100 eurós bevétel 2013-ban 9300 euróra nőtt, a kiskereskedelemben pedig 3200 euróról 3800 euróra. Hozzátette, hogy Horvátországban tavaly az egy személyre eső éves átlagos  jövedelem 8712 eurót tett ki. 

A miniszter leszögezte: nem igaz, hogy az online pénztárgépek rendszerének bevezetése mintegy 50 ezer vállalkozót csődbe juttatott volna. „Valóban bezártunk 50 ezer vállalkozást, mert semmiféle tevékenységet nem mutattak ki, és nem adtak le semmilyen adóbevallást. Mindössze adminisztratív döntésről volt tehát szó” – mondta. 

A szakmai konferenciát az online pénztárgépek rendszeréről a cseh pénzügyminisztérium szervezte. Csehországban a rendszert 2016 februárjától kezdve három szakaszban vezetnék be. 

Andrej Babis pénzügyminiszter tervei azonban a vállalkozók és a kereskedők erős ellenállásába ütköznek. 

A horvát pénzügyminiszter elmondta: hasonló ellenkezés volt Horvátországban is annak idején. „A parlamentben is viták voltak. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy felmérések szerint a rendszert a megkérdezettek 92 százaléka támogatja” – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.