Online pénztárgépek: bajban a taxisok
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közeleg a határidő, ám online pénztárgép még egyik taxis kocsijában sincs.
Még egyetlen taxiban sem látott online pénztárgépet Tamás Miklós, a City Taxi elnöke, pedig január elsejétől már mindegyikben működniük kellene. A rövid határidő miatt komoly bajban vannak a kollégái – mondta a Világgazdaságnak Tamás Miklós. Csak a City Taxinál 840 kocsiba kellene beszerelni a készülékeket, Budapesten pedig összesen körülbelül ötezerbe, vagyis az év végéig naponta 300-400 járműre kellene sort keríteni csak a fővárosban.
Tamás szerint kollégái – akik egyéni vállalkozók, és saját maguknak kell megvásárolniuk a készüléket – már minden adminisztratív elvárásnak eleget tettek, regisztráltak a NAV oldalára, az előleget is befizették, és most várják a kiszállítást.
A taxisok remélik, hogy ha rajtuk kívülálló okokból január 1-jén még sem működnének a kocsikban a kasszák, a hatóságok kellően rugalmasak lesznek – mondta a lapnakTamás Miklós.