Orbán szerint nem lesz internetadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről.


Az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztése ellen – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után újságírók előtt.

Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, a kormányfő azt válaszolta: „szerintem nem”. Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.