Őrölt borssal próbálta álcázni a kábítószert


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint 8 kg marihuána gyanús anyagot találtak egy személygépjárműben Röszkén. A kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak.


A pénzügyőrök egy macedón Alfa Romeo GT típusú személygépjárművet és annak macedón sofőrét ellenőrizték Röszkén. A férfi elmondta, hogy bejelentenivaló árut nem visz magával, csupán látogatóba utazik Bécsbe.

A NAV munkatársai a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatot végeztek. A jármű hátsó ülése alatti padlólemezen házilag végzett átalakítás nyomai látszódtak. A padlólemez megbontása után a rejtekhelyről összesen 17 csomagban, több mint 8 kg növényi származék került elő, amelyet a megtévesztés érdekében őrölt borssal szórtak be.

 

Az elrejtett anyag, a cannabis tesztre pozitívan reagált.

A pénzügyőrök a megközelítőleg 20 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a járművet vezető férfit feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.