Összevonják a kis adókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elfogadott koalíciós szerződés alapján 2008-tól az adórendszer egyszerűbbé válik, a munkáltatói és a munkavállalói tb-járulékok például egységes alapra kerülnek, összevonják a kis adókat – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, a „”Bízunk Magyarországban”” Klub ülésén.

Kóka János bejelentette: az elképzelések szerint a kis és közepes vállalkozások adómentes nyereségének 25 százalékos határa 50 százalékra emelkedik, értéke 250 millió forintra nő 2008-tól annak érdekében, hogy ösztönözzék a szektor beruházásait, s ennek révén a multinacionális vállalatok beszállítói kapacitását.

A 2008-tól életbe lépő új adójogszabályok keretében új áfa-törvény működik majd, amely lehetővé teszi, hogy egy vállalatcsoporton belül összevonják az adóbefizetést és visszaigénylést – jelezte a gazdasági miniszter.

A gazdasági tárca prognózisa szerint 2007-ben közel 4 milliárd euró működő tőke érkezik Magyarországra – mondta Kóka János, aki úgy látja, hogy Magyarország 2009-re képes teljesíteni a maastrichti kritériumokat, így 2011-2013 között beléphet az euró övezetbe.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.