A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gazdasági visszaesés miatt több mint 900 milliárd forinttal kevesebb lesz az adóbevétel, ezt ezer milliárdos kiadáscsökkentéssel kompenzálják.
Az idén a gazdasági visszaesés hatására több mint 900 milliárd forinttal kevesebb lesz az adóbevétel, mint amit tavaly szeptemberben terveztek – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön egy pénzügyi fórumon.
A kormány korábban 800 milliárd forintos adóbevétel-csökkenéssel számolt. A bevételkiesést 1.000 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel kompenzálja a kormány, a hiány így 3,8 százalékon belül marad.
A miniszter csütörtökön, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) pénzügyi fórumán elmondta: öt-hat százalékos gazdasági visszaesés mellett illúzió a foglalkoztatás növelése, az idén és jövőre csak a foglalkoztatás csökkenésének lassulását lehet elérni.
Hangsúlyozta: a vállalkozások esetében minden adócsökkentési lehetőséget a foglalkoztatás serkentésére használtak fel. A versenyképességet rontó helyi adóhoz Oszkó Péter szerint akkor lehet hozzányúlni, ha már növekszik a gazdaság.
Forrás: Hírszerző
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!