Öt Új Széchenyi-terves témát kutatnak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Világgazdaság információi szerint az új Széchenyi-tervhez is kapcsolódna öt kiemelt kutatásával a Budapesti Corvinus Egyetem. A következő két évre 2,4 milliárd forintos európai uniós támogatást nyert el az egyetem öt kutatási központja, a munkában 445 oktató és doktorandusz vesz részt – tájékoztatott Mészáros Tamás rektor és a projektet vezető Pitti Zoltán.
A kutatások jelenleg a tervezési szakaszban tartanak. Vizsgálnák a fenntartható fejlődés kereteit, a nemzetközi gazdasági folyamatokat és a hazai üzleti szféra versenyképességét. Kiemelten foglalkoznak azzal, hogyan erősödhet az innovációs szemlélet, s miként tehető hatékonyabbá a közigazgatás. Szintén kiemelt téma az élelmiszer-biztonság. A kutatások eredményeit hasznosítanák a gyakorlatban is, az egyetem keresi a lehetséges kapcsolódási pontokat, hogyan tudnák a kormányzati döntéshozatalt segíteni.
Négy témakör van, amelyben komolyabb változtatásra lenne szükség – hangzott el a kutatások vezetőinek sajtótájékoztatóján. A magyar gazdaság méretszerkezete javításra szorul, nem tartható állapot, hogy a cégek 98 százaléka mikro- vagy kisvállalkozás. Ezzel együtt meg kell határozni a gazdaság kívánatos termékszerkezetének irányát. A kis- és középvállalati szektor tőkehiányos, fel kell mérni, milyen változtatási lehetőség van állami szerepvállalással és a kockázati tőke bevonásával. Fejlesztést igényel az innováció is: rendkívül kevés a hazai tudást tartalmazó termék, meg kell vizsgálni, milyen közgazdasági szabályozókkal lehetséges az innováció ösztönzése.
Forrás: Világgazdaság Online