Pankucsi: új időszámítás jön a NAV-nál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV munkája több szempontból is érdemben átalakulhat – mondta a helyettes államtitkár a Napi Gazdaságnak.


Pankucsi Zoltán azt mondta: az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét – írja a Napi Gazdaság. Emellett a NAV nagyobb – anyagi – felelősséget is vállal majd a saját munkájáért.

A tárca tervei szerint az adókötelezettségeket megfelelően teljesítő cégek, magánszemélyek ügyeiben hat hónap elteltével mindenképpen be kellene fejezni a hatósági ellenőrzést. Továbbá a jövőben az alapkamat négyszeresére nőjön a NAV késlekedésekor az adózót megillető kamat mértéke.

Az új szemlélet tükröződne egy másik tervezett rendelkezésben is. Eszerint az adóhivatal komoly összeget utalna át a vállalkozásnak vagy a magánszemélynek, ha a jogorvoslati fórum utóbb azt állapítaná meg, hogy jogsértő volt az első fokú NAV-határozat. Pankucsi Zoltán ennek kapcsán azt mondta: a tervek között jelenleg az szerepel, hogy a hatóság az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot fizetne ki a sérelmet szenvedett adózónak – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.