Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kata-ellenőrzések szigorítását és a nyugdíjalap emelését javasolja a kormánynak – mondta Parragh László, az MKIK elnöke az mfor.hu-nak – idézi a hvg.hu.
Az iparkamara elnöke elmondta, hogy a kormány 2020 második felére alakítja ki azt a metodikát, amellyel a jelenleginél pontosabban lehet megállapítani, hogy egy adott munkakört munkaviszonyban, vagy vállalkozói szerződéssel lehet ellátni.
Parragh László szerint azért van szükség a korrekcióra, mert a kata már a versenyképességet rombolja, hiszen a cégek egy jó része nem munkaviszonyban, hanem katába kényszerítve alkalmazza a munkavállalókat. Ez versenyhátrányt okoz a törvényesem eljáró cégeknek.
Az MKIK elnöke elmondta azt is, hogy az ellenőrzések szigorítása mellett a nyugdíjalap emelését is tervezik, hiszen e nélkül a kata szerint aózók csak tört nyugdíjra lennének jogosultak. Erre szolgálna a kata adójának emelése, amire Parragh szerint legkorábban 2021 januárjában kerülhet sor – írja a hvg.hu.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!