Pénzmosás: egyre több jelzés érkezik a NAV-hoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016 januárja és júniusa között majdnem 4500 bejelentés futott be a NAV pénzmosás elleni irodájához – írja a Magyar Idők.


A tavalyinál több bejelentés futott be idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) köteléké­ben működő pénzmosás elleni információs irodához – derül ki a részleg összefoglalójából, olvasható a Magyar Idők cikkében. Az emelkedés számottevő, nagyjából tizenöt százalékos volt: míg tavaly az első félévben 3900 jelzés érkezett, 2016 januárja és júniusa között majdnem 4500. Legtöbbször a hitelvilág szereplői – bankok, takarékszövetkezetek, befektetési és más pénzügyi szolgáltatók – adtak információt a pénzmosás ellen küzdő szervezetnek.

Az idei bejelentések csaknem felét három, idehaza működő nagybank tette meg. Több alkalommal pénzváltó, könyvelő és postai szolgáltató is a NAV egységéhez fordult.

A bejelentéseket – mint a Magyar Idők megtudta – kivizsgálták, és a megszerzett információkat nemegyszer továbbították is különféle szervezeteknek. A pénzmosás elleni egység mintegy 250 alkalommal a költségvetési csalásokat és más visszaéléseket vizsgáló NAV-os pénzügyi nyomozóknál kezdeményezett eljárást, illetve segítette a már folyamatban lévő büntetőügyeket. Az iroda emellett több mint háromszáz esetben a rendőrséghez, valamint az ügyészséghez fordult, majdnem kétszáz ügyben pedig a Terrorelhárítási Központnak és a nemzetbiztonsági szervezetnek adott át fontos ismereteket – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek