Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly, 1,7 százalékos.
„Magyarország az OECD legnagyobb adócsökkentője”, versenyelőnyt is jelentő cím a héten megjelent OECD Revenue Statistics című kiadványában szerepel. A kormány adócsökkentési politikája révén Magyarország az adócsökkentés mintaállamává vált – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Mindemellett nemcsak az OECD tanulmánya szerint elismerésre méltó a magyar eredmény, hanem az Európai Unió más tagállamaival összehasonlítva is.
Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a 2018-as mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország. Magyarországnak köszönhető a tavalyi trendfordulás a nemzetközi adóterhelésben is, a 2008-as válság óta ugyanis 2019-ben fordult elő először, hogy az adóbevétel GDP-hez viszonyított aránya csökkent az OECD tagállamokban. Ez az arány korábban évről-évre folyamatosan nőtt, és csak tavaly fordult meg az adóemelkedési-trend – magyarázta az államtitkár. 2019-ben azért mérséklődött nemzetközi szinten átlagosan 0,1 százalékponttal az adóterhelés, mert Magyarország nagymértékű adócsökkentést hajtott végre.
Magyarország a 2018-as 0,8 százalékpontos GDP-arányos adóbevétel-csökkenést 2019-re csaknem megduplázta, és tavaly az 1,7 százalékpontos csökkentéssel a legjobb eredményt érte el az OECD adómérséklési versenyében – mondta az államtitkár. Az OECD költségvetési bevételeket elemző kiadványának adatai szerint tavaly Magyarországon 35,8 százalékra csökkent az adóterhelés mértéke.
Adóügyekben jelentős eredményeket értünk el – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók. Felidézte, hogy a társasági adó 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban, a személyi jövedelemadó csekély – 15 százalékos – mértékével Magyarország bronzérmes, és 2017-től kezdetét vette a munkáltatói adó mérséklése is, amely 2016-ban még 27 százalék volt, jelenleg pedig már csak 15,5 százalék.
Tállai András hangsúlyozta, hogy a kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik, csak eddig mintegy 400 milliárd forintnyi közteherről mondott le a vállalkozások és a lakosság javára az állam.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!