Pereskedéssel kísérletezik a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentős köztartozást hátrahagyó cégek volt tulajdonosait, vezetőit perli a NAV. Ha így behajtható a tartozás egy része, tömeges perindítás következik – írja a Magyar Nemzet.


Eddig mintegy 60 pert indított az adóhivatal olyan cégvezetők és tulajdonosok ellen, akik egykori bedőlt cégeikkel köztartozást hagytak hátra – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A NAV szóvivője a lapnak elmondta: a hivatal esetenként két pert indít, az elsőben arról dönt a bíróság, hogy a cég korábbi vezetője, tulajdonosa perelhető-e a ki nem fizetett köztartozásokért, és ha itt a NAV számára kedvező döntés születik, akkor indulhat a második per, amelynek célja a tartozás behajtása.

Ha az eljárások kedvező eredménnyel zárulnak, az adóhivatal a közeljövőben akár tömegesen is élhet a lehetőséggel azoknak a bedőlt cégeknek az ügyében, ahol feltételezhető, hogy az irányítók, a tulajdonosok csalárd magatartása miatt maradt el a köztartozás kiegyenlítése – nyilatkozta Linczmayer Szilvia.

A lap felidézi: a felszámolás alatt álló cégek nagyjából annyi adóval tartoznak, mint amennyi pénz korábban Magyarországról adóparadicsomokba, offshore számlákra vándorolt.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.