Pertársaságot alapítanak a nyerőgépesek
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pertársaságot alapítanak a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai – írta Schreiber István, a szervezet elnöke.
Az elnök annak kapcsán közölte ezt, hogy a parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben.
A nyerőgépiparág összes szereplőjepertársaságotfog alapítani, hogy megpróbálják érvényesíteni jogaikat – közölte Schreiber István. „Minden szintre el fogunk menni, ahol ezt a jogállam keretein belül megtehetjük, ha kell, az utolsó állomás Brüsszel és Strasbourg” – tudatta az elnök.
A közlemény szerint a parlamenti döntéssel az ágazat tagjai hatalmas károkat szenvedtek, több tízezer ember kerül utcára, több milliárd forint értékű eszközt, ingatlant veszítettek, több ezer vendéglátóhely fog bezárni.
Több milliárd forintos befektetések, beszállítói megrendelések lettek semmivé – olvasható a közleményben. Schreiber István kiemelte, hogy a vállalkozások közösen vizsgálják jogos kárigényük bejelentésének és megtérítésének lehetőségét.
(Forrás: MTI)