Petőfi Sándor és a pénzügyek – lírájában (4.rész)

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2018. augusztus 24.
Címkék: ,
Rovat:
Petőfi Sándornak nem voltak kiforrott közgazdasági nézetei. Vagyonhoz, gazdasághoz, adózáshoz való viszonyát az a felvett szerep határozta meg, amelyet a nép gyermekeként, szegény költőként képviselt. Ezek a nézetek megjelentek verseiben is, főleg 1844-től, amikor már a költői sikerek útjára lépett.

Milyen jó, hogy nem adózok. / Gazdaságom van, de nem sok,

S van adósságom, de sok. / Én magyar nemes vagyok!

Petőfi: A magyar nemes (részlet)

Korábban több írásban is bemutattuk Petőfi Sándor életének pénzügyi, vagyoni helyzetét. Először bemutattuk Petőfi származását, családja nemességével kapcsolatos tényeket, valamint szüleinek vagyoni gyarapodását Petőfi gyermekkorában , majd szóltunk tanulóéveiről, ifjúkori próbálkozásairól a katonasággal, műfordítással, színészettel, bemutatva ezeknek Petőfire vonatkozó pénzügyi vonatkozásait is , a harmadik részben a siker útjára lépett költő jövedelmi helyzetét ismertettük, illetve gazdasági nézeteinek megváltozását, miután találkozott Szendrei Júliával.

Élete első húsz évére a ’Gazdálkodási nézeteim’ című versében (lásd az első részben) kifejtettek voltak leginkább a jellemzőek, a pénzt, a vagyont kizárólag a mindennapi élet eszközének tekintette, ha volt, elköltötte, ha nem volt, kölcsönkért, ha nem kapott, nyomorgott (például 1843-44 telén Debrecenben).

Befutott költőként kezdett megváltozni szemlélete, különösen ’Az apostol’ című epikus költeménye volt ígéretes ezen a területen. Közgazdasági szemléletének kialakulását, kiteljesedését az 1849. évi események akadályozták meg.

Az Egressy Gábor által készített Petőfi Sándor dagerrotípia, illetve az Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója.

A hazai ipar védelmében

Petőfi 1844 október-novemberében írta a ’Védegyleti dal’ című versét, amelyben kiáll a magyar ipar fejlődése mellett, a királyt – egyelőre – a honnak atyjaként mutatja be.

„Elfogadjuk, bármi durva, / Amit a hon méhe szül; / Bármi lágy és bármi pompás, / Semmit, semmit e kivül!”

És ne szóljon áldozatról, / Lemondásról senki sem; / Kötelesség! mit az ember / Hon jólléteért teszen.

A nemesi adómentesség ellen

Petőfi több versében is megjelenik a nemesség-ellenesség. Kárhoztatja a nemességet lustaságáért (Pató Pál úr), azért mert a régi dicsőségre való hivatkozáson túl nemigen tud mást felmutatni, azért mert nem vesz részt a magyar közéletben, nem járul hozzá a magyar közterhekhez.

Az adózással kapcsolatos véleménye ’A magyar nemes’ és ’A nép nevében című költeményeiben jelenik meg leginkább.

A magyar nemesség adómentessége az államalapítás korára nyúlik vissza, ezt a rendi államfejlődés egyik legfontosabb dokumentuma, az Aranybulla is megerősítette. Az adómentességnek az volt az oka, hogy a nemesség nem pénzzel, hanem vérével adózott, azaz, ha szükség volt rá, hadba vonult, és ha kellett, akár élete árán is az uralkodót támogatta. Az évszázadok alatt ez a hadi részvétel jelentősen átalakult, a nemesség egyre kevésbé volt hajlandó vérét áldozni (mást küldött maga helyett), a hadviselés költséget az uralkodónak kellett állnia.

A MAGYAR NEMES

Őseimnek véres kardja / Fogason függ, rozsda marja, / Rozsda marja, nem ragyog. / Én magyar nemes vagyok!

Munkátlanság csak az élet. / Van életem, mert henyélek. / A paraszté a dolog. / Én magyar nemes vagyok!

Jól készítsd, paraszt, az útat, / Mert hisz a te lovad vontat. / Csak nem járhatok gyalog. /  Én magyar nemes vagyok!

Tán a tudománynak éljek? / A tudósok mind szegények. / Nem irok, nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!

Van, igaz, egy tudományom, / Ebben párom ritkán látom: / Enni, inni jól tudok. / Én magyar nemes vagyok!

Milyen jó, hogy nem adózok. / Gazdaságom van, de nem sok, / S van adósságom, de sok. / Én magyar nemes vagyok!

Mit törődöm a hazával? / A hazának száz bajával? / Majd elmulnak a bajok. / Én magyar nemes vagyok!

Ősi joggal, ősi házban / Éltemet ha elpipáztam: / Mennybe visznek angyalok. / Én magyar nemes vagyok!

Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között

A magyar nemesség utolsó alkalommal 1809. június 14-én a Győr melletti Kismegyernél vett részt harci cselekményekben (insurrectio). Az osztrák-magyar seregek vereséget szenvedtek Napóleon csapataitól. Az elavult hadfelfogás eleve vesztésre volt ítélve!

A magyar nemesség szerepét többféleképpen is leírták, egyik változat szerint futva menekültek a csatából. Ezt írta meg Petőfi ’A nép nevében’ című versében:

S ti, kik valljátok olyan gőgösen: / Mienk a haza és mienk a jog! / Hazátokkal mit tennétek vajon, / Ha az ellenség ütne rajtatok?…

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, / Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

(A nép nevében, részlet, Pest, 1847. november)

És a szobor elkészült! A szobrot 1897-ben avatták fel az egykori csata helyszínén, sajátos emléket állítva ezzel a nemesi adómentességnek is.

Az utolsó nemesi felkelés emlékére

A nemesség elleni kérlelhetetlensége, ugyanakkor az összefogás igénye is legjobban a ’Dicsőséges nagyurak’ című versében jelenik meg:

Ezer évig híztak rajtunk / Az urak, / Most rajtok a mi kutyáink / Hízzanak! / Vasvillára velök, aztán / Szemétre, / Ott egyék a kutyák őket / Ebédre!…

Hanem még se!… atyafiak, / Megálljunk! / Legyünk jobbak, nemesebbek / Őnáluk;

Isten után legszentebb a / Nép neve: / Feleljünk meg becsülettel / Nékie.

Nemes urak, ha akartok / Jőjetek, / Itt a kezünk, nyujtsátok ki / Kezetek. / Legyünk szemei mindnyájan / Egy láncnak, / Szüksége van mindnyájunkr’ a / Hazának.

Nem érünk rá várakozni, / Szaporán, / Ma jókor van, holnap késő / Lesz talán. / Ha bennünket még mostan is / Megvettek, / Az uristen kegyelmezzen / Tinektek!

(Dicsőséges nagyurak, részletek, Pest, 1848. március 11. előtt)

Néhány héttel később, már a március 15-i események után írta a ’Föltámadott a tenger’ című verset, amelyben újabb fenyegetéseket fogalmazott meg a nemesség felé, illetve egyértelműen közölte, hogy a nép határozza meg az ország sorsát: „Jegyezd vele az égre / Örök tanúságúl: / Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!” (részlet, Pest, 1848. március 27-30.).

Az adóterheket viselő nép helyzetét a ’Bánk bán’ című versében mutatja be legszemléletesebben: „Ugy fizette a sok adót, / Hogy a szeme dűledt, / Nem volt irgalom számára, / Nem volt könyörűlet. / A királyi udvarból ily / Nyájas szavak jöttek: / „Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess, / Azután dögölj meg!” (Bánk bán, részlet, Pest, 1848. május).

Az 1848. évi áprilisi törvények radikális változásokat hoztak az adózásban is: a közteherviselés törvényi szinten való kimondása, ezzel a nemesi és egyházi adómentesség megszüntetése, a papi tized és az úrbér eltörlése. Ezt sajátos módom naplóbejegyzésében üdvözölte Petőfi:

LAPOK PETŐFI SÁNDOR NAPLÓJÁBÓL

Pest, március 24. 1848.

Az urbért eltörölte az országgyülés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagylelkü nevet, de most, midőn ezt végső szük¬ségből tette és ijedségből, nem tarthat rá számot. A tekintetes karok és rendek s a méltóságos és nem t’om miféle főrendek azt a hirt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40000 paraszttal egyetemben, s ezen kellemetes meglepetés inditotta őket azon nagylelküségre, hogy az urbért azonnal eltörölték. Ami a hírt illeti, ez alaptalan hír volt, de ha nem tették volna a t. c. urak azt, amit tettek, biztosithatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hirnek nemsokára alapja és kalapja lett volna, azaz igaz lett volna tetőtől talpig, csak azzal a kis különbséggel talán, hogy nem 40, hanem 80, vagy még több ezer ember jelent volna meg a Rákoson. Egyébiránt jobb, hogy igy történt, véghetetlenül jobb, hálát adok istennek, hogy ama borzasztó dicsőségtől megmentett, nem is szemrehányásképen mondtam ezt el a nemességnek, melyhez magam is tartoztam, csak bátor vagyok tudtára adni a nemes uraknak, hogy nevetség tőlök, nagylelküséggel dicsekedni. Tisztelet, becsület, de igazság is!

Haza és szabadság

Az 1848 márciusi események idején és azt követően Petőfi számos hazafias verset írt (ilyen volt a már említett ’Bánk bán’ c. vers is). Az áprilisi törvények uralkodó által való szentesítésének ’ára’ volt; ekkoriban még fel sem merült, hogy a független magyar kormány ne ismerné el V. Ferdinánd uralkodói jogait magyar királyként (a trónfosztásra csak egy évvel később, 1849. április 14-én került sor).

A Magyar Királyság Osztrák Császárságból való kiválása – még ha az uralkodó személye ugyanaz marad is (perszonálunió) – számos vagyonmegosztási, pénzügyi, adózási és vámkérdést felvetett. Ezek egyike volt az Osztrák Császárság államadóssága megosztásának kérdésköre, amely élénk vitát váltott ki az akkori közéletben.

Az adósságmegosztás, -átvállalás ellen Petőfi a „szokásos” indulatával kelt ki:

MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET…

Mit nem beszél az a német, / Az istennyila ütné meg! / Azt követeli a svábság: / Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki, / Ha a nyelved öltöd is ki, / Ha meggebedsz is beléje, / Ebugatta himpellére!…

(részlet, Pest, 1848. május)

Petőfi nem volt politikus-alkat. Ezt bizonyítják versei is, de szabadszállási vesszőfutása is, amikor elhitte magáról népvezér szerepét, de a végén nem hogy nem választották meg képviselőnek, de még menekülnie is kellett a felbőszített választók elől (erről több verse és egyéb írása is van Petőfinek).

Petőfi, a népvezér (allegorikus kép 1848 március 15-éről)

Meg kell még említeni ’A vén zászlótartó’ című versét, amelyben apjának a pákozdi csatában való részvételét énekelte meg, de egyben a nép egyszerű, vagyontalan fiait is megszemélyesítette benne, miközben „odaszúr” a gazdagoknak:

Mi vitte őt háború zajába? / Hiszen neki nincsen gazdagsága, / Mit féltene, mit védnie kéne, / Hogy ne jusson ellenség kezére.

Ép azért ment, mert semmivel sem bír; / Küzd a gazdag, de nem a hazáért, / Védi az a maga gazdaságát… / Csak a szegény szereti hazáját.

(A vén zászlótartó, részletek, Erdőd, 1848. október 17-22.)

Az apostol – Petőfi társadalomkritikája

’Az apostol’ című eposzát 1848. június-szeptember hónapjaiban írta Pesten. A költemény főszereplője tulajdonképpen Petőfi maga, erre a főhős nevével – Szilveszter – utal szemléletesen, amely a költő születésének napját is jelzi.

A mű erősen filozofikus jellegű! A szegény, árva főhős ellensége lesz a gazdagoknak, a papoknak, a király ellen merényletet kísérel meg, megátkozza az istent sanyarú sorsáért, és a végén vérpadra kerül. A mű 20. éneke ad némi feloldást, jövőképet vizionál egy tiszta forradalomról, egy szabad társadalomról, ahol megbecsülik a régi idők apostolait.

A következőkben csak a témánk szempontjából fontos részeket emeljük ki, ’Az apostol’ megérdemelne egy hosszabb esszét is.

Az eposzban többször is kárhoztatja a népet, amely szolgaságba hajtja fejét, és nem veszi észre, hogy a vesztébe rohan. Ennek megfogalmazásában szerepet játszott nem sokkal korábbi szabadszállási kudarca is. Lássunk néhány erre vonatkozó részletet:

A legroszabb rabszolga is kész / Fáradni, hogyha megfizetnek érte.

 

És mit tapasztalt nemsokára? / Hogy nemzete, hogy a világ / Még mélyebben van meggörbedve, mint / Tíz év előtt, midőn ő szót emelt; / Az emberméltóság naponta törpül, / És a zsarnokság óriásodik.

 

S torok-szakadtáig kiáltja / A szolgacsorda: „éljen a király!

 

Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre / Az isten átkát? nem elég, / Amely már rajta fekszik? / Nem volt elég a Krisztust megfeszítned, / Minden megváltót megfeszítesz hát? / Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!

Székely Bertalan – Az Apostol – illusztráció, 1889

Petőfi nemesség-ellenessége, antiklerikalizmusa, királygyűlölete jelenik meg a következő sorokban, az utolsó idézetben már istent átkozza:

… a nagyságos úrfi / Oly gaz kölyök vala, / Amilyenek rendesen a / Nagyságos urfiak.

 

… két ház volt a faluban, mely / Az ifju apostol fejére / Átkot mondott áldás helyett, / Az a két ház, hol a pap és / Az uraság lakott, / A kastély s a parókia.

 

Ahol pap emelt szót, / Ott az igazság megfeszíttetik, / Az igazság szörnyethal ott.

 

… ősidőktül óta / Azon valának papok és királyok, / E földi istenek, / Hogy vakságban tartsák a népet, / Mert ők uralkodni akarnak, / S uralkodni csak vakokon lehet.

 

Mi volt ezen müvekben? az, / Hogy a papok nem emberek, / De ördögök, / S a királyok nem istenek, / Hanem csak emberek, / És minden ember ember egyaránt, / S az embernek nemcsak joga, / Hanem teremtőjéhezi / Kötelessége is / Szabadnak lennie, / Mert aki isten legszebb adományát / Meg nem becsűli, / Magát az istent sem becsűli az!

 

Átok reátok s maradékitokra, / Ti emberbőrbe öltözött, / Sátánokkal bélelt fenevadak, / Kiknek keblében szív helyett / Undok varangyos béka van! / Borítsa el pofátokat / A fekély olyan vastagon, / Mint a gazság van lelketek felett, / És aztán faljanak föl a / Szemétdomb férgei! / Átok reátok és királyotokra, / Kinek nevében az erényt / A mészárszékre viszitek! / Átok reád, bitang lator király, / Ki istennek tartod magad, / S ördög vagy, a hazugság ördöge!… / Ki bízta rád a milliókat? / Farkasra a nyájat ki bízta? / Kezed vörös, mint bíborod, / Arcod sápadt, mint koronád, / Szived fekete, mint a gyász, / Mely műveid után huzódik, / Miként az esti hosszu árnyék. / Meddig bitorlod még a / Rablott hatalmat, rablott jogokat? / Lázadjanak föl, mint az óceán, / Alattvalóid, és ha zsoldosidnak / Százezrivel kiállasz ellenök, / Ne adja isten, hogy meghalj vitézül / Ott a csatán, mint illő férfiúhoz; / Te légy, ki megkezdd gyáván a futást, / Fuss és bújjál el trónusod alá, / Mint ágy alá a megszeppent kutya, / Onnan kotorjanak ki és kacagva / Köpködjenek könyörgő szemeidbe / A gyermekek s vénasszonyok, / S kik egykor lábad csókolák, / Azoknak csókold majd te lábait, / Azok rugdossák ki egyenként / Vigyorgó fogadat, / Azok rugdossák ki belőled a / Nyomoruságos hitvány életet! / Dögölj meg oly kétségb’esetten, / Amilyenné engem tevél!… / Oh nőm… oh gyermekem…

 

Milyen kegyetlen az az isten! / S a balga ember térdet hajt előtte, / Atyjának híja és imádja őt… / Zsarnok vagy, isten, és én / Átkozlak tégedet!

A királyokra szórt átkokat néhány hónappal később (1848 decemberében) radikális felszólítássá erősíti az ’Akasszátok föl a királyokat!’ című versében.

Latour nyakán kötél – Gróf Theodor Baillet von Latour, császári és királyi táborszernagy, osztrák hadügyminiszter lincselése Bécsben, 1848. október 6-án.

Saját korának igazságtalanságai, visszásságai jelennek meg a következő sorokban:

Mi jognál fogva vernek itten engem? / Mi joggal bánt embert az ember? / Különbnek alkotá az isten / Az egyik embert, mint a másikat?

 

Midőn az ember érzi és kimondja, / Hogy ő is ember, mint akárki más, / Ugy büszkén mondom: lázadó vagyok.

 

Sosem hallotta ön hirét / A cenzurának?… hogyha nem, / Hát megmondom, mi az? / Az a pokol cséplője, mely alá / Kévéinket kell tartanunk, s ez / Az igazságot, a magot / Kicsépeli belőle, aztán / Az üres szalmát visszadobja, / S ezen rágódik a közönség.

Petőfi legfőbb célnak a szabadságot tartotta, amelynek megszerzése csak hosszú közdelem és fejlődés eredménye lehet:

A szőlőszem kicsiny gyümölcs, / Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. / A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, / S ha a kis szőlőszemnek egy nyár / Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, / Amíg megérik?

 

Mi célja a világnak? / Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!

 

… amit isten meghagyott neki, / Tudtára adta azt az embereknek, / Hogy egy közös jó van, miből / Egyenlőn jár mindenkinek / A rész, s ez a közös jó a szabadság!

 

Oh szent szabadság, érted szenvedek.

És végül néhány bölcsesség, amely nem nélkülözi a humort sem:

Hogyan kell a fiút nevelni, / Értek hozzá, mint senki más. / A vak Tamást is én neveltem, / Kit a minap kötöttek föl…

 

Kövér koldusnak / Soványan jár az alamizsna.

 

Ne, tedd el ezt a pénzt, fiam, / Nekem egy évi jövedelmem, / Tenálad eltart évekig, / Ha jól gazdálkodol.

 

Világtörténet! mily csodálatos könyv! / Mindenki mást olvas belőle.

Irodalom:

Petőfi Sándor összes költeményei (http://mek.oszk.hu/01000/01006/)

Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése (http://mek.oszk.hu/05900/05911/)


Kapcsolódó cikkek:


Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019
2018. szeptember 25.

Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019

Az évközi változások jelentősen megnyirbálják a cafeteriarendszer lehetőségeit 2019 januárjától. Egyfelől a vállalatok érdeke áttekinteni, hogy a közterhekkel együtt milyen cafeteriastruktúrát érdemes kialakítani jövőre, másrészt mi az, ami valóban fontos a munkavállalók számára és ezeket a lehetőségeket hogyan tudja a társaság a cafeteriában, vagy ezen kívül biztosítani.

Nagyot nőttek az adóbevételek
2018. szeptember 24.

Nagyot nőttek az adóbevételek

Áfából és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója
2018. szeptember 24.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára.