Petőfi szerelmei

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2018. december 28.
Címkék: , ,
Rovat:
Az Adó Online népszerű adótörténeti sorozatának 2018. évi utolsó írásában a szerelmes költőről szólunk. A cikk nem adózási tartalmú, de kapcsolódik szerzőnknek, dr. Juhász Istvánnak a Petőfi Sándor pénzügyeit feldolgozó korábbi írásaihoz. Ezzel kíván a szerző és a Kiadó is eredményekben, élményekben gazdag Boldog Új Évet az Adó Online minden Olvasójának!

Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom / Az életet,

Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.

(Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem! – Pest, 1847. január 1.)

Petőfi Sándor gyakran volt szerelmes! Ehhez sokszor elegendő volt egy szép lány megismerése is. Ezekről a történésekről gyakran maga a költő számol be, méghozzá lírai formában, szenvedélyének alanyaihoz sok-sok verset írt. Petőfi életkorának növekedésével a szerelmi gondolatai is egyre érettebbé váltak, míg azok be nem teljesedtek a Szendrey Júliával való kapcsolatában, házasságában, gyermekének születésében.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobra Koltón (Pogány Gábor Benő alkotása)

Cikkünkben nem kívánunk elmélyedni a szerelmes költő viszonyainak mélységeiben, helyette inkább megismerjük az egyes személyeket, a kapcsolat keletkezését, jellegét, illetve – ha voltak ilyenek – versekkel is bemutatjuk mindezt. Nincs Petőfi minden szerelméről ismeretünk, ennek ’feltérképezése’ lehetetlen feladat lenne.

Hittig Amália

Hittig Amáliával Sárszentlőrincen ismerkedett meg a mindössze hétéves Petrovics Sándor. Természetesen sokkal inkább lehettek játszótársak, mint szerelmesek. Hogy ez mégis mennyire emléket hagyott a költőben, jól mutatja, hogy másfél évtizeddel később, egy újabb találkozást követően versben is visszaemlékezik erre.

GYERMEKKORI BARÁTNÉMHOZ

Te vagy? valóban te vagy az?
Vagy e látmány csak képzelet?
Csak képzetemnek tündér délibábja,
Amelyben lelkem ujra látja
Szép arcod s boldog gyermekségemet?

Te vagy valóban! ennyire
Csalódás nem megy, nem mehet;
Ismérem én jól e szemek sugárát,
Amellyel glóriába zárád
Hajdanta boldog gyermekségemet.

A kisleányból hajadon,
A kisfiúból ifju lett;
Jött az idő, mely soha meg nem állott,
S miként a szélvész a virágot,
Elvitte boldog gyermekségemet.

Azóta tiszta látköröm
Oly gyakran elsötétedett,
S az éjszakában, mely sírként fedett el,
Csak egy csillag volt, a könny, mellyel
Sirattam boldog gyermekségemet.

Viszontlátásunk ünnepén
Ölelj meg, lyánykám, engemet;
Hagyd elfeledni kínos ifjuságom,
Hagyd karjaidban ujra látnom
Ragyogni boldog gyermekségemet!

Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között

Cancriny Emília

Petőfi 1835-től 1838-ig tanult az aszódi gimnáziumban. Az Úti jegyzetekben így emlékezett meg erről az időszakról:

“Aszód-!-!-

Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnan kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába.

S mily eseménydús három esztendő!

  1. Itt kezdtem verseket csinálni –
  2. Itt voltam először szerelmes –
  3. Itt akartam először szinésszé lenni –

A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszélenniakarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes.

Nevezetes és szomorú!”

Petőfi Sándor (Egerváry Potemkin Ágost festménye)

Aszódon több szerelmi „afférja” is volt Petőfinek. Először egy lutheránus lelkész tizenöt éves leánya, Cancriny Emília volt imádatának tárgya 1836-ban vagy 1837-ben. A leányt özvegy édesanyja nevelte, és nem viszonozta Petőfi érzelmeit, a verseket sem szerette, de egy hozzá írott névnapi köszöntőjét idős koráig megőrizte. A XIX. század második felében, mikor Petőfi kultusza egyre magasabbra ívelt, újságírók gyakran zaklatták Emíliát a kérdéseikkel, a szerelem mibenlétére vonatkozóan. Ez – természetesen – igencsak zavarta az idős hölgyet, hiszen részéről semmilyen vonzalom nem volt a költő iránt. Emília sírja a tápiószelei temetőben található.

Petőfi plátói szerelmének terméke volt ’A hűtlenhez’ című verse (több vers is született, de azok nem maradtak fenn):

A HŰTLENHEZ

Esküszegte lyánka! emlékezzél
Arra, amidőn: “Ah meg ne vessél”,
Igy imádva téged kértelek;
“Légy kegyelmes én irántam, s szíved
Add nekem, ki csak tenéked híved
Voltam, és leszek, míg létezek.”

Akkoron kérő keblemre dűlve,
S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,
Ezt rebegték csalfa ajkaid:
“Hő szivem tiéd csak, drága lélek!
Esküszöm, hogy csak tenéked élek;
Szünjenek könyűid, bánatid.”

Én ezáltal istenülve lettem,
És keserves sorsom elfeledtem,
Emma! gyönge karjaid között.
Édenek nyilának én előttem,
Nem borultak fellegek fölöttem,
Tőlem a bú mind elköltözött.

Ámde mily rövid volt boldogságom,
Mily korán eltűne mennyországom,
Én, ah, nem gondoltam volna azt!
Estem édenből nagy pusztaságra,
És juték keserves árvaságra,
Marja a bú szívem, és hervaszt.

Hő imádód s kedvelőd elhagytad,
Szívedet te ismét másnak adtad,
Engem elfeledve, csalfa lény!
Jól van! én lemondok mindenről már,
Engemet kietlen puszta hely vár
Éjszak hófödözte bús ölén.

Isten véled hát örökre, édes
Tárgya hő szivemnek, ah negédes
Csalfa Emma! isten véled hát!
Majd ha egykor értem, szinte árva,
Eljösz, éjszaknak havát bejárva,
Megleled hű Múzsafid porát.

Erdélyi(né) Borbála (Borcsa)

Szintén Aszódhoz kötődik Petőfi egy másik egyoldalú szerelme. Aszódon 1838 nyarán vándorszínészek léptek fel, és Petőfi olyannyira „beleszerelmesült” az egyik színésznőbe, hogy szándéka volt felcsapni vándorszínésznek, és a társulattal tartani. A színésznő személye pontosan máig nem tisztázott, de nagy valószínűséggel egy Erdélyi nevű színész Borbála nevű feleségéről lehetett szó.

Mikor a gimnázium igazgatója (Koren) tudomást szerzett Petőfi színészi szándékairól, először megpróbálta maga lebeszélni terveiről, némi nadrágporolást is kilátásba helyezve. Miután ez sikertelen volt, Koren levelet írt Petőfi apjának, aki azonnal Aszódra sietett.

Petőfi erre így emlékezett vissza:

„Koren azonnal írt apámnak, kérve őt, sietne fel Aszódra, mert Sándor fia rossz úton van, s attól lehet tartani, hogy ha a színészek elmennek, Sándor is utánok oldja a kereket. Apám Koren levelére fel is látogatott Aszódra. Midőn őt felém hömpölyögni láttam (saját kifejezése), elébe siettem és kezét meg akartam csókolni, de ő hátravonván mind a két kezét, nem engedé meg

… Lakásomra visszatérve szobámba léptünk, hol apám anélkül, hogy észrevettem volna, becsukta az ajtót. Azután mogorván és szótlanul újra útitáskájához lépett, felnyitá azt, s kivett belőle egy olyanfélét, amivel a marhákat szokták terelni (ez lehetett ostor, ösztöke, de leginkább bikacsök – J.I.) s kegyetlenül elverte rajtam a port – közbe-közbe felkiáltva: »Hát kell-e Borcsa? Kellenek-e a komédiások?«

… S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak… hátamon és lelkem porsátorának egyéb részén.”

A verés hatásos volt, Petőfi egyelőre nem lett színész, de apjával hosszú időn át megromlott a viszonya.

Csáfordi Tóth Róza

Petőfi 1839 februárjában – miután megbukott – távozott a selmecbányai líceumból. Májusban egy rokona, Salkovics Péter mérnök vette magához Ostffyasszonyfára, azzal a szándékkal, hogy majd a soproni líceumban együtt taníttatja fiával. Itt vakációzott vele Orlai Petrich Soma is.

A Salkovics és a Csáfordi Tóth (környékbeli földbirtokos) család jó viszonyt ápolt egymással, összejártak. Így ismerhette meg Petőfi a földbirtokos tizenhat éves leányát, Rózát. Szerelme ismét viszonzatlan maradt, a Rózához írt szerelmes verseit valószínűleg csak búcsúzáskor merte átadni a leánynak. A versek aztán a tűzhely lángjainak martalékává váltak (begyújtottak velük).

Négy hónap után Petőfit néhány forinttal szélnek eresztették, mivel Salkovics Péter levele szerint „belőle úgy sem lesz egyéb komédiásnál”.

A nem sokkal később már Sopronban lévő Petőfi a szépséges Rózára emlékezve írt egy verset:

ELSŐ SZERELEM

Szép a rózsa hajnal-ébredése,
A leányka arculatja szebb volt.
Messze bércek kékellő homályán
Bájjal ég az arany esti csillag;
A leányka nefelejcs-szemében
Tündérfénnyel szebb csillagzat égett.
Csattogánynak zengeménye nyájas
Csendes éjjel, viruló berekben;
Nyájasabban kelt a lányka hangja
Ajaki paradicsom-kertéből.
És ha tiszta a liget virágit
Gyémánt-cseppel éltető patakcsa:
Tiszta volt a lyányka keble szinte,
Tiszta szíve, tiszták érzeményi.
A leánykát hévvel én szerettem,
Őt szerettem első szerelemmel,
Érte gyúltam őrült gerjelemben,
S haj, a végzet elszakaszta durván,
Elszakaszta mindörökre tőle!
Hagyjatok, ha néha álmim őtet
Elragadtan a dicsőet festik,
Oh barátim, hagyjatok zokogni:
Veszteségem szörnyü, mondhatatlan!

Sopron, 1839. őszén

Tóth Róza később férjhez ment Guttaházi Móricz Ferenc ezer holdas földbirtokoshoz. Tóth Róza 1873-ban, 52 évesen halt meg, sírját 1993-ban felújították, és Petőfi ’Tündérálom’ c. versének utolsó sorát is rávésték; ezt a verset Csáfordi Tóth Rózára emlékezve írta 1846-ban.

Oh tündérálom, első szerelem!

Tóth Róza sírja és Petőfit idéző felirata a csabdi temetőben

A következő években Petőfi próbálkozott a színészettel, tanulással, a katonáskodással, műfordítással, és persze verseléssel is. Megállapodni nemigen tudott, 1843/44 telét keserves körülmények között töltötte Debrecenben. Innen indult gyalog Pestre, hogy aztán elkezdődjön költői diadalútja.

Az 1844-es évtől kezdve egyre szenvedélyesebbé váltak szerelmes gondolatai is, és ezekhez számos leányt is talált.

Nagy Zsuzsika

Petőfi 1844. április 17-től június közepéig két hónapot szüleinél töltött Dunavecsén. Ekkoriban békélt meg apjával is az aszódi verés után. Szülei ekkorra már elszegényedtek, az öreg Petrovics Nagy Pál ottani tehetős közbirtokost kérte meg, hogy két szobájából engedjen át egyet fiának szállásul. Nagy Pál szívesen teljesítette a kérelmet, és a költő elfoglalta a rendelkezésére bocsátott szobát.

Nagy Pál leánya volt a szőke, kék szemű Zsuzsika, akivel a költő naponként beszélgetett, sétáltak egymással, nem csoda, hogy hamarosan, szinte észrevétlenül fejlődött ki bennük a vonzalom a másik iránt. Petőfi több verset is írt Zsuzsikához, így például az ’Álmodom-e?’, a ’Zsuzsikához’, a ’Te szivemnek szép gyönyörűsége… ’, a ’Nem nézek én, minek néznék? az égre…’, az ’Ez a világ amilyen nagy…’ című/kezdetű verseket is.

A szerelem itt sem jutott tovább a vágyakozásnál, a nyár elején a költő visszautazott Pestre.

NEM NÉZEK ÉN, MINEK NÉZNÉK? AZ ÉGRE…

Nem nézek én, minek néznék? az égre;
Belenézek kedvesem kék szemébe.
Kedvesemnek kék szemében van egem,
Onnan süt rám tiszta napfény melegen.

Nekem ez a világ nem is kellene,
Ha nem volna kedvesem két kék szeme;
Ez az egy szép, ami van a világon,
Ezen a rút, ezen a csúf világon.

Ne nézzetek kedvesemnek szemébe!
Ne ejtsetek engemet a kétségbe!
Féltve őrzöm, féltve őrzöm kincsemet,
A leggyönyörűségesebb kék szemet.

Pest, 1844. június

Csapó Etelke – Cipruslombok Etelke sírjáról

Petőfi 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével, aki Vahot Imre unokahúga, Vachott Sándorné testvérhúga volt. Petőfi Vachottéknál többször találkozott a tizenöt esztendős szép szőke leánnyal, de az ábrándozásnál nem nagyon jutott tovább.

Etelke 1845. január 7-én váratlanul meghalt, ekkor vált előtte tudatossá szerelme, és fájdalmát a költemények egész sorában, összesen 34 versben fejezte ki. Ezeket 1845 januárjában írta, közülük néhányat a lapokban is kiadott, majd 1845 márciusában az egész gyűjteményt jelenttette meg ’ Cipruslombok Etelke sírjáról’ címmel. Igaz szerelem helyett itt még mindig csak a vágyakozás, a szerelem lehetősége elmúlásának keserűsége jelenhetett meg verseiben.

Talán a legszebb Etelke-vers az 1845 júniusában írt ’Messze vándoroltam’ című, amelyben emlékké tisztul a gyász és a bánat, lecsendesednek a halál által felkorbácsolt érzések:

MESSZE VÁNDOROLTAM…

Messze vándoroltam, elhunyt édes lelkem,
De mindig, mindenütt, ahol jártam-keltem,
Bánatos emléked, mint egy sötét fátyol
Huzódott utánam sírodnak halmátol.

Visszajöttem hozzád. Csókot nem adhattam
Nyájas idvezletül; mélyen vagy alattam.
Lehajtom fejemet árvafűz módjára,
Nem lágy kebeledre, de kemény fejfádra.

Játszanak ujjaim, nem szőke hajaddal,
Tán már hamvaidból sarjadt fűszálakkal;
És hallok suttogást, nem kedves ajkadét,
Hallom suttogni csak a temető szelét.

Ekképen merengek sírod csendes halmán,
A lefolyt időre nyugodtan gondolván.
Nyugodt már kebelem. Fájdalmam szélvésze
Kitombolt, elzúgott, megszűnt, elenyésze.

Alvó tenger a mult. Halálod a kőszirt,
Amelyen reményim sajkája kettétört,
Ez a durva kőszirt most már olyan szépen
Áll a látkör végén a kék messzeségben;

És állani fog az szemem előtt váltig.
Szívemen lesz képed, Etelkém, halálig!
Függni fog szívemen képed, mint domború
Sírodnak fejfáján e hervadt koszorú.

Pest, 1845. június 25.

Egy újabb színésznő

Az Etelke utáni gyászon túljutva ismét kacérkodik a szerelemmel. A következő versben ezt már komikus hangnemben teszi:

EGY SZÉP HÖLGY EMLÉKE

Ládámat tolvajtól nem féltem én,
Mert oly üres, mint sok tudós feje.
Szivemben hordom kincseim… szivem
Sok szép emlék kincsével van tele.

Ah, mon dieu, ha végiggondolom
Egy gőzhajói útazásomat:
Minő boldogság!… útitársamúl
Egy gyönyörűséges szép hölgy akadt.

Hölgyek körűl én szégyenlős vagyok,
Előbb tehát csak némán bámulám;
Elszántam végre magamat, mivel
Oly nyájasan pillantgatott reám.

Kitudtam a beszélgetés között,
Hogy ő német szinésznő s Pestre mén…
Hohó, szinésznő, már kész a kaland!
Háborgó szívvel ezt gondoltam én.

S ebédre mentünk. Az ebédnél a
Szép hölgy bevágott vagy két itce bort.
Hanem dicséretére mondhatom:
Nem is látszott meg rajta, hogy ivott.

Pest, 1845. június 25. – július 10. között

Mednyánszky Berta – Szerelem gyöngyei (Berta-dalok)

Petőfi 1845 nyarán Erdélyi Ferenc református lelkész meghívására többször is járt Gödöllőn. Itt ismerkedett meg augusztus 10 körül Mednyánszky Bertával, aki Grassalkovich herceg jószágigazgatójának volt a leánya. Kétszer-háromszor találkoztak, ez is elég volt Petőfinek, szerelembe esett, és írta a verseket Bertához. Összesen 39-et, amelyek a ’Szerelem gyöngyei’ c. kötetben meg is jelentek (1845 októberében), és röviden Berta-dalokként is szokás ezeket említeni.

Petőfi gödöllői vendégeskedését követően visszautazott Pestre, és levélben kérte meg Berta kezét, annak édesapjától. A válasz is levélben érkezett: „Színésznek, poétának nem adom a lányom”. A kikosarazott költő a megjelent kötetből küldött egy példányt Bertának, azzal a nemzetiszín szalaggal átkötött virágcsokorral együtt, amelyet egyik sétájuk alatt Bertától kapott.

FA LESZEK, HA…

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillagá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. – szept. 8. között

Az idős Mednyánszky Berta

Sass Erzsike

Petőfi gyorsan túltette magát az elutasításon. Szeptember végén a Tolna megyei Borjádra ment régi barátja és iskolatársa, Sass István meghívására. Érkezésének híre hamar elterjedt a környéken, és a Sass-rokonsághoz tartozó földbirtokos, Pesti János, a közeli Uzdon halászbált rendezett Petőfi tiszteletére. Itt ismerkedett meg Sass István húgával, a 18 éves Sass Erzsikével.

A társaság a bál után szeretett volna hazamenni Uzdról Borjádra. Megkérték a házigazdát, hogy fogasson be, de Pesti Jánosnak nem voltak otthon a lovai, ezért tréfából ökröket ajánlott fel a fogathoz. Petőfinek tetszett az ötlet, befogták a szekér elé a négy ökröt. Ezt versben is megörökítette a költő:

A NÉGYÖKRÖS SZEKÉR

Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre ültek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön.
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez.
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Borjád, 1845. szeptember 26. – október 7. között

Sass Erzsike 1912 őszén (ekkor már özvegy Török Józsefné) 85 évesen nyilatkozott a szekérútról az újságíróknak: azt mondta, hogy a versben szinte szó szerint az szerepel, amit akkor a költő mondott, választottak csillagot: ő, Erzsike választotta ki az esthajnalcsillagot, amelyet attól fogva Petőfi csillagának nevezett.

Kappel Emília

Több forrás szerint is 1845 novemberében Petőfi nőül kérte Kappel Emíliát, a dúsgazdag pesti bankár leányát. Emíliát egy akkor rendezett Liszt-koncerten látta meg a költő, és elkápráztatta annak szépsége.

A történettel több probléma is van! Liszt Ferenc 1845 őszén nem adott koncertet Pesten, Franciaországban koncertezett szeptembertől a következő év januárjáig. Gróf Lónyai Menyhért (a kiegyezés után pénzügyminiszter, majd miniszterelnök) 1845. szeptember 20-án vette feleségül Kappel Emíliát. Így ezt a történetet inkább csak anekdotának tekinthetjük.

Szendrey Júlia (a kezdetek)

Petőfi szerelmi költészete Szendrey Júliához írt verseiben éri el tetőpontját.

A költő 1846 augusztus vége felé nagyobb körútra indult Pestről, Obernyik Károllyal, a szeptember 9-ére hirdetett erdélyi országgyűlést szándékozott meglátogatni Kolozsvárt, de előbb Szatmárt, Máramarost, majd Erdélyt akarta bejárni. Szeptember 4-5-én Nagykárolyba mentek, hogy Szerdahelyi Pál helyettes főispán beiktatásán jelen legyenek; szeptember 7-én a Szarvas fogadóban lakott, ahol megismerkedett a vendéglőben Teleki Sándor gróffal, akivel barátságot kötött.

Szeptember 8-án, a megyei bál előtt délután 6–7 óra tájban látta először a költő a Térey család kertjében Szendrey Júliát, Szendrey Ignác erdődi tiszttartó, Károlyi Lajos gróf inspektora alig 18 éves leányát. Este a bálban bemutatták őket egymásnak, hosszabban társalogtak.

Szendrey Júlia

Többszöri találkozás után Júlia tavaszra ígért választ a költőnek. Júlia csak naplójának, majd lánytestvérének vallotta meg, hogy viszontszereti a költőt.

Petőfi ezt követően Koltón vendégeskedett Teleki Sándornál, majd Debrecenen keresztül Pestre indult.

Prielle Kornélia

Petőfi Debrecenben elment színházba. Ennek persze gyorsan elterjedt a híre. A színészek örültek a látogatásnak, s a társulat szép, okos és rokonszenves primadonnája, Prielle Kornélia egy darabbeli dal helyett Petőfi versét énekelte el:

A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET…

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek –
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

Debrecen, 1843. december

Petőfi már Koltón is hallott pletykákat Júlia új udvarlójáról, Debrecenben pedig arról kapott „hírt”, hogy az erdődi várkisasszony egy dzsidáskapitányhoz készül férjhez menni.

Ez elegendő volt ahhoz, hogy Petőfi megkérje Prielle Kornélia kezét, aki igent mondott.

A házasságkötés formalitásai azonban szigorúak voltak, felekezeti különbözőségük miatt egyházi engedélyre volt szükség. Petőfi sietett a református paphoz, de az diszpenzáció nélkül nem volt hajlandó azonnal összeadni őket. A házasságkötés kútba esett!

Prielle Kornélia (Pollák Zsigmond metszete)

Prielle Kornélia (később a Nemzeti Színház örökös tagja) okos nő volt, nem erőltette a dolgot, rájött, hogy őt más helyett kérték meg.

Szendrey Júlia

A debreceni közjátéknak mégis volt hatása a Júliával alakuló szerelemre. Petőfi rövidesen közzé tette új versét:

RESZKET A BOKOR, MERT…

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

Pest, 1846. november 20. után

Júlia megkérte Petőfinek egy barátját, hogy annak a költőhöz írt levelében ő is üzenetet küldhessen. Az üzenet – válaszolva a vers utolsó soraira – csak ennyiből állt: „1000-szer – Júlia.”

Ez után csak a leánykérő levél következhetett, amit Szendrey Ignác – ahogyan az várható volt – elutasított. Petőfi többször is próbálkozott levélben és személyesen is, végül az apa kijelentette, hogy Júliára bízza sorsát, de ő kiházasítani nem fogja, és választania kell közte és Petőfi közt. Júlia a költőt választotta, és az esküvőt az egyévi próbaidő leteltének napjára, 1847. szeptember 8-ára tűzték ki. Addig is kikötötték a szülők, hogy Petőfi legyen távol Erdődtől, de a levelezést megengedték. A költő Szendrey Júliának esküvőjekor reverzálist adott összes születendő gyermeke katolikussá nevelésére (Júlia katolikus volt, Petőfi evangélikus).

A próbaidő leteltének napján, 1847. szeptember 8-án házasságot kötöttek, a mézesheteket Koltón töltötték. Ebben az időszakban születtek Petőfi legszebb szerelmes versei, többek között a ’Beszél a fákkal a bús őszi szél…’ és a ’Szeptember végén’ kezdetű/című is.

BESZÉL A FÁKKAL A BÚS ŐSZI SZÉL…

Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
Dél s est között van idő, nyujtózom
A pamlagon végig kényelmesen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!
Minden betűje üstököscsillagként
Nyargal keresztül magas lelkemen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet
A zsarnokért megvíni, szolganép,
És a szabadság? egyet mosolyog,
S mind, aki híve, a harctérre lép,
S érette, mint a szép lyánytól virágot,
Sebet, halált oly jókedvvel veszen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentő leszen!…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!…
Egy kis mennydörgés szívem dobogása,
S villámok futnak által fejemen,
S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Koltó, 1847. szeptember

Gyermekük, Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született meg.

Epilóg

Petőfi következő két évéről könyvtárnyi irodalom jelent meg, így nem részletezzük az eseményeket.

Szendrey Júlia másodszor is férjhez ment, a gyászév letelte előtt néhány nappal kötött házasságot Horvát Árpád történésszel. Júlia irodalmi munkássága is jelentős, ő fordította magyarra Andersen meséit.

Szendrey Júlia szobra Koppenhágában

Szendrey Ignác 95 évesen, 1895-ben halt meg, túlélte Júliát (1868-ban halt meg), Petőfi Zoltánt (1870-ben halt meg), Horvát Árpádot (1894-ben halt meg), és több unokáját is. Meg kellett élnie, hogy Petőfi a nemzet ünnepelt költőjévé váljék.

Irodalom:

Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza I. [1973]

Petőfi Sándor összes költeményei

Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése


Kapcsolódó cikkek:


Petőfi Sándor és a pénzügyek (1. rész)
2018. július 27.

Petőfi Sándor a legismertebb magyar költő. Magyarországon és más országokban is. Műveit számos nyelvre lefordították angoltól a japánig, némettől az olaszig, de még egzotikus nyelveken is találkozhatunk Petőfi verseivel. Sokan kutatták Petőfi életét, és sok a kérdőjel vele kapcsolatban. Gazdasági, pénzügyi dolgait viszont nemigen elemezték, ezért írásunk hiánypótlónak számít.

Petőfi Sándor és a pénzügyek – Katonaság, színészet, nyomorúság (2. rész)
2018. augusztus 3.

Petőfi szülei elszegényedését követő években többször is került válságos helyzetbe. A katonaság és a színészélet sem hozott megváltást számára. Ha jövedelemhez jutott azt gyorsan felélte, de gyakran halmozott föl adósságokat is. Az 1838-1844 közötti években sokat tanult, de életmódjára – rövid időszakokat kivéve – a nyomor volt a jellemző.

Petőfi Sándor és a pénzügyek – A siker útján (3. rész)
2018. augusztus 10.

A Debrecenben töltött nyomorúságos telet követően 1844 februárjában Petőfi gyalog indult el Pestre. Már út közben megtapasztalhatta ismertségét, népszerűségét. Pesten Vörösmarty támogatásával a Debrecenben írt versei gyorsan kiadóra találtak, és ami egyáltalán nem mellékes, jelentősebb jövedelemhez is jutott ezáltal. Elkezdődött Petőfi rövid, de annál tüneményesebb karrierje.

Petőfi Sándor és a pénzügyek – lírájában (4.rész)
2018. augusztus 24.

Petőfi Sándornak nem voltak kiforrott közgazdasági nézetei. Vagyonhoz, gazdasághoz, adózáshoz való viszonyát az a felvett szerep határozta meg, amelyet a nép gyermekeként, szegény költőként képviselt. Ezek a nézetek megjelentek verseiben is, főleg 1844-től, amikor már a költői sikerek útjára lépett.