Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megállapodást írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter és Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettes, amelynek révén erősödhet a két ország együttműködése az adó- és vámdigitalizáció területén – közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
A közlemény szerint a kazah pénzügyminiszter-helyettessel tartott megbeszélésén Varga Mihály elmondta, hogy a magyar adórendszer az egyik legversenyképesebb az Európai Unión belül, és jelezte, hogy a külföldi befektetők Magyarország iránti érdeklődését a csökkenő adóterhek, különösen az unió legalacsonyabb társasági adója is erősíti. Kitért arra, hogy a magyar kormány az elmúlt években az adóbürokrácia csökkentésével, az adóbeszedés hatékonyságának növelésével, az adóhatóság szolgáltató jellegének fokozásával és digitális megoldásokkal is erősítette az adórendszer versenyképességét.
A pénzügyminiszter szerint a kazah fél részére mintaként szolgálhatnak a magyar megoldások.
Vagra Mihályt fogadta Bakhyt Sultanov, Nur-Szultan polgármestere is, akivel a kazah főváros víziközmű-rendszerének magyar részvétellel történő megújításáról tárgyaltak.
A tárgyalást követően a magyar pénzügyminiszter elmondta: Kazahsztán fővárosa Közép-Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amelynek nagy ütemben bővül a lakossága, és számos területen kínálhat lehetőségeket a magyar cégeknek. A hétfőn aláírt, a Fővárosi Csatornázási Művek és az Asztanai Vízművek között létrejövő együttműködési megállapodás révén jelentősen megújulhat a kazah főváros csatornázási és szennyvíztisztító rendszere.
A tárcavezető hozzátette: a magyar vízügyi vállalkozások készek részt venni akár a teljes kazah víziközmű-szektor hatékonyabbá tételében is, ezért kezdeményeztük az együttműködés kiterjesztését a vízgazdálkodás további területeire. Mint mondta: szeretnék elérni, hogy a későbbiekben közös zöldmezős beruházásként egy ásványvíz üzem is megépüljön – olvasható a PM közleményében.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!