Pótdíjak elszámolása és adózása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Abt Blog egyik előző bejegyzésében a hatóságok által kiszabott bírságok elszámolását és adózását részletezte. Mivel azóta sok kérdés érkezett a témában, itt az ideje, hogy a hatóságok által kiszabott bírságokat megkülönböztessük a különböző, akár szintén parkoláshoz kapcsolódó pótdíjaktól. Az alábbiakban e tételek, azaz a pótdíjak elszámolását és adókövetkezményeit részletezzük.


Először is, a pótdíjak jogi természetének vizsgálata során érdemes áttekinteni azokat az eseteket, amelyekben a pótdíjak a leggyakrabban fordulnak elő. Ide tartozik a parkolási pótdíj és a közlekedési eszközök (pl. BKV busz) nem szerződésszerű (azaz jegy nélküli) igénybevétele esetén fizetendő pótdíj.

Polgári jogi szempontból az említett esetekben parkolási, illetve személyszállítási szerződés jön létre az adott terület tulajdonosa és az autós, illetve a jármű üzemeltetője és az utas között. A szerződés mindkét esetben ráutaló magatartással jön létre: aki parkol, illetve felszáll a buszra, az magára nézve kötelezőnek ismeri el a szerződések általános feltételeit, díjfizetési kötelezettsége azonnal keletkezik. Így aki nem fizet vagy késve fizet, szerződést szeg. Szerződésszegésnek egyik következménye a pótdíj, amelyet a bérbeadó/üzemeltető előre köt ki azzal a céllal, hogy szankcionálja a szerződésszegést. A pótdíj a teljesítés alól nem ad felmentést, azaz a pótdíjon kívül a díjat változatlanul meg kell fizetni.

Külön kell azonban választani azokat az eseteket, amikor pl. a közlekedési szolgáltatást bővített formájában veszik igénybe (pl. nagyméretű kézipoggyász egyes repülőjáratok). Ilyen esetben ugyanis a pótdíj mögött tényleges szolgáltatás, többletteljesítés áll. Így e díj nem szankció, hanem a bővült szolgáltatás ellenértéke, még akkor is, ha azt pótdíjnak nevezik.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A pótdíj kiszabásának célját, azaz hogy az szankció jellegű, avagy sem, minden esetben meg kell vizsgálni, és a szankciós pótdíjat külön kell választani a nem-szankciós pótdíjtól, azaz az ún. bővített szolgáltatás díjától.

A szankciós pótdíj ugyanis egyrészt nem minősül szolgáltatásnyújtás ellenértékének, azaz nem tartozik az áfa tv. hatálya alá és így az áfa alapba sem, másrészt, mivel nem jogerős határozatban megállapított bírságról van szó, a társasági adó alapot sem kell e tételekkel megnövelni. Személyi jövedelemadó szempontból pedig az a fontos, hogy a kötelezettség kit terhel: mivel személyszállításnál mindenképpen a magánszemélyt, így annak részére történő megtérítése adóköteles jövedelem, parkolásnál viszont a pótdíjfizetési kötelezettség a gépjármű üzembentartóját terheli, így céges gépjármű esetén személyi jövedelemadó kötelezettség nem merül fel.

Más a helyzet, ha a pótdíj nem szankció, hanem a bővített szolgáltatás ellenértéke. Ez esetben a szolgáltatásnyújtó „plusz” szolgáltatást nyújt és ezért „plusz” díjat is elkér. Így a nem-szankciós pótdíj ugyanúgy szolgáltatásnyújtás ellenértékének minősül, mint a rendes díj, társasági adó szempontból elszámolható, az szja kötelezettség pedig alapvetően a szolgáltatás igénybevételének indokoltságával függ össze (pl. üzleti utazással kapcsolatos, avagy sem).

A cikk szerzője Soós László, az ABT Treuhand csoport adóigazgatója. 

További blogbejegyzések: 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.