Potya adókedvezmény: százezrek körmére is ránéznek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az agrártárca a nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzések során megkezdi az őstermelői igazolványok felülvizsgálatát; a tényleges őstermelők várhatóan már jövőre új típusú igazolványt válthatnak majd ki – mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A minisztériumi vezető elmondta: jelenleg mintegy 1 millióra tehető azoknak a száma, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek. A szakértők szerint ugyanakkor csak minden ötödik végez ténylegesen főállású termelői tevékenységet, azaz valójában mintegy 200 ezer gazdálkodó lenne jogosult az igazolvánnyal járó adókedvezményre.

Annak érdekében, hogy a „”potyautasokat”” ki lehessen szűrni, jövőre várhatóan kicserélik majd a jelenlegi őstermelői igazolványokat. Ezek az új igazolványok intelligens chipkártyák lesznek, amelyeket könnyen és gyorsan ellenőrizhetnek a hatósági emberek – mondta az államtitkár.

Az új igazolvány bevezetéséhez szükséges informatikai fejlesztés jelenleg folyik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban (MVH), valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalban (MgSzH).

Jelenleg az őstermelői igazolvány kiváltása 1.000 forintba kerül, az új igazolvány kiváltásakor várhatóan 3.000 forintot kell majd fizetni. Az agrártárca és a Pénzügyminisztérium szakértői most dolgoznak annak a megoldásnak a kialakításán, amely „”a másodállásban tevékenykedő őstermelők”” számára jelentene megoldást a termelés folytatására a továbbiakban. Ez utóbbiról azonban az FVM államtitkára bővebbet még nem kívánt mondani.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.