Ragasztószalag helyett csempészcigarettát szállított


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 84 millió forint értékű csempészcigarettát szállított az a román kisteherautó, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei munkatársai tartóztattak fel a 86-os főúton – közölte a NAV Zala megyei sajtófőreferense hétfőn.

Joó Hilda tájékoztatása szerint a pénzügyőrök a román rendszámú, Lengyelországból Franciaország felé tartó kisteherautót ellenőrzés miatt állították meg a 86-os főúton. A NAV munkatársainak feltűnt, hogy a teherautó a hosszú utat az autópályákat elkerülve, mellékutakon tette meg.

A sofőr állítása szerint az autót megrakva és lezárva vette át Lengyelországban, a szállítmánya pedig tudomása szerint ragasztószalag. A jármű átvizsgálásakor azonban a raktérben 1,5 millió szál adózatlan cigarettát találtak, aminek az eredetét a sofőr nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök a több mint 84 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, illetve költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.