Reagált a NAV az ÁSZ jelentésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket a NAV elnöke és erről – az előírt határidőig – tájékoztatta az ÁSZ elnökét, olvasható a NAV honlapján.


A NAV minden évben az előző évinél több bevételt biztosít a költségvetésnek, és ebben egyrészt a korszerű kiválasztási rendszerből adódó célzott ellenőrzések, másrészt a behajtási eredmények is fontos szerepet játszanak – írja közleményében az adóhatóság.  A behajtás hatékonysága látványosan javult: 2010 elejétől a NAV munkatársai 26,8 százalékkal, 110 milliárd forinttal csökkentették a működő vállalkozások hátralékállományát. Az ellenőrzések szervezettségét és célirányosságát igazolja, hogy míg 2011-ben 326 milliárd forintot, addig 2014-ben már 582 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg a revizorok. A NAV létrejötte óta az ellenőrzések hatékonysága így csaknem 80 százalékkal javult – olvasható a NAV közleményében.

Az ÁSZ által jelezett hátralékállomány-növekedés hátterében a felszámolás alatti cégek tartozása áll, ezekben az esetekben ugyanis a NAV nem indíthat eljárást. A jogszabályok értelmében ugyanakkor ezeket a hátralékokat is bírságolni kell, ami a hátralékállományt duzzasztja, de a behajtásra nincs esély. Ezt az ellentmondást a NAV hosszú idő óta, évről évre jelzi a szaktárcának, továbbá ezeket az információkat átadja az ÁSZ-nak az évenkénti zárszámadás vizsgálatakor.

A főként a NAV előtti időkből származó hiányosságok jelentős részét a NAV már az ÁSZ vizsgálatának befejezése előtt, 2014-ben pótolta: az egyes szabályozók aktualizálására javarészt a gyorsan változó jogszabályi környezet miatt volt szükség, a NAV törvényes működését hiányuk nem veszélyeztette.

Az ÁSZ mellett az Európai Unió különböző ellenőrző szervei rendszeresen vizsgálják a NAV munkáját és működését, és mindeddig egyetlen érdemi kifogást nem emeltek a NAV tevékenységével kapcsolatban.

Az ÁSZ ellenőrzése döntően a 2009. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozott, az EUROFISC rendszer kapcsán pedig a 2011. február 8. és a 2013. október 31-i időszakot vizsgálta az ÁSZ – ezzel a megjegyzéssel zárul a NAV közleménye.

A hatóság nyilvánosságra hozta a NAV intézkedési tervét és az elnök levelét is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.