Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt.
A családokat, a gyermekvállalást támogató adórendszer 2015-ben bővült az első házasságukat kötők adókedvezményével – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. A lehetőség a gyermekek után járó családi kedvezményt egészíti ki, így Magyarország, Európában példaértékű módon, az adórendszeren keresztül lényegében már a kezdetektől segíti a családalapítást.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormányzat számos családtámogató intézkedése is szerepet játszhat abban, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a házasság intézménye. A statisztikai hivatal adatai szerint, míg 2010-ben valamivel több mint 35 ezer pár házasodott össze, addig ez a szám 2020-ra már csaknem a duplájára (67 ezerre) nőtt – részletezte Tállai András, hozzátéve, hogy folyamatosan nő az adókedvezményt igénybevevők száma is. 2015-ben 22 ezren, 2016-ban 54 ezren, tavaly már több mint 105 ezren csökkentették adójukat az első házasságkötésüknek köszönhetően.
A szabályok egyszerűek: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül a házastársak együttesen havi ötezer forint adókedvezményre jogosultak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is igénybe vehető. A házassági kedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát kötötte – ismertette az államtitkár.
Az adóelőlegből is érvényesíthető a kedvezmény, amiről még mindig sokan feledkeznek meg – húzta alá az államtitkár.
Míg a tavalyi szja-bevallásban 105 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2021 májusában 53 ezren érvényesítették azt az adóelőlegükből. Pedig a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerűen, akár néhány kattintást követően is, hozzá lehet jutni. Az adóhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltőjén, az ONYA-n (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) keresztül, egyszerűen, akár okoseszközről is, pár perc alatt kész is az adóelőleg-nyilatkozat, amit a hivatal továbbít a nyilatkozó magánszemély által megjelölt munkáltató, kifizető részére – mondta Tállai András.
A kedvezmény adóelőlegből történő érvényesítése nem csak azért jó, mert a friss házasok hónapról hónapra több fizetést vihetnek haza, hanem azért is, mert így az adóbevallás kitöltésének időszakában nem kell ezzel foglalkozniuk, nem kell kiegészíteniük az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet – jegyezte meg az államtitkár.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!