Relatíve olcsóbb lett az európai munkaerő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lassult a munkaköltségek emelkedése az EU-ban, és már alacsonyabb az éves inflációnál. Magyarország a munkaerőköltség-növekedési listán a 6-7.


Erőteljesen lassult a munkaköltségek növekedésének üteme az Európai Unió 27 tagállamában, az első negyedévben 1,7 százalékkal emelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek az előző negyedévi 2,7 százalékos bővülés után – közölte csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. Az euróövezetben 2 százalék volt a növekedés üteme, míg az előző negyedévben még 2,8 százalékkal emelkedtek a bérek és fizetések, valamint a bérterhek éves összevetésben.

Az egyes országokat tekintve Észtország, Bulgária és Ausztria áll az élen 7,2, 6,8, illetve 5,3 százalékos növekedéssel. A sort Szlovénia zárja, ahol 1,2 százalékkal csökkentek a munkaköltségek a múlt év első negyedéhez képest. Magyarország Lettországgal együtt a 6-7. helyen áll 4,3 százalékos növekedéssel. Németországból nem érkezett be hivatalos adat, ezért az Eurostat saját becslésére támaszkodott, amelyet azonban nem közöl.

Az euróövezetben az első negyedév végén 2,7 százalékos volt az éves infláció, ami azt jelenti, hogy negyedéves szinten csökkentek a reálbérek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek