Rogán emelné a pénzügyi nyomozók fizetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyi nyomozók fizetési tábláját a rendőrnyomozókéhoz igazítaná több fideszes képviselő, köztük Rogán Antal frakcióvezető törvényjavaslata. A politikusok célja a NAV bűnügyi tevékenységének erősítése.


Különböző, és meglehetősen bonyolult szabályozások nyomán a NAV kötelékében dolgozó pénzügyi nyomozók érdemben kevesebbet keresnek a rendőrségnél dolgozó, azonos beosztású társaiknál – ezt a különbséget hivatott kiegyenlíteni a Rogán Antal, Babák Mihály, Dancsó József és Márton Attila fideszes képviselők által benyújtott törvénymódosító javaslat.

A politikusok indokolása szerint most egy pályakezdő, egy év szolgálati viszonnyal rendelkező rendőr nyomozó havi illetménye nyelvvizsgapótlék nélkül, központi szervnél közel 290 ezer forint, míg a hasonló beosztásban dolgozó pénzügyi nyomozó nem egészen 210 ezer forintot keres. A II. besorolási osztályba tartozó, középfokú végzettségű, területi szervnél dolgozó, ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező rendőr közel 230 ezer forintot, míg a NAV-nál hasonló beosztásban dolgozó társa 105 ezer forintot keres.

A fideszes politikusok ezért a pénzügyi nyomozók 800 fős állományára olyan bértábla bevezetését javasolják, amely magába foglalja a rendőrségnél fizetett bűnügyi pótlékot is, hogy azonos legyen a bérezés a két szervezetnél a hasonló munkát végzők körében.

A törvényjavaslat indokolása szerint a javaslattevők elsődleges célja a NAV bűnügyi tevékenységének megerősítése.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.