Saez: ha nő az egyenlőtlenség, a kormány a felelős

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emmanuel Saez francia-amerikai közgazdász, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek ismert kutatója szerint a társadalmi egyenlőtlenségek tompításában, a relatív egyenlőség fenntartásában komoly szerep jut a mindenkori kormányoknak: aki jövedelmileg és vagyonilag egyenlőbb társadalmat akar, annak olyan progresszív adórendszert kell fenntartania, melyben a jómódúak magasabb kulcsokkal adóznak, mint a szerényebb körülmények között élők. Ha viszont a kormány adópolitikája azt üzeni a jómódúaknak, hogy „szabad az út”, akkor a különbségek már az adózás előtti jövedelmeknél is látványosan növekszenek a jól keresők javára.

Emmanuel Saez kapta idén a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díját. A kaliforniai Berkeley professzora a díjátadó alkalmából látogatott Budapestre és tartott előadást a jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kutatásairól, az optimális – vagyis a viszonylagos társadalmi egyenlőséget teremtő – adórendszerekről.

Prezentációja két fogalom köré épült (jövedelem és vagyon), s elsősorban arra kérdezett rá: mi az összefüggés az adózás és a vagyoni egyenlőtlenségek között. (Jövedelem alatt Saez az éves munka- és tőkejövedelmeket érti, vagyon alatt pedig a megtakarításokat és örökségeket. A jövedelmek mintegy 70%-a munkajövedelem, a fejlett gazdaságok utóbbinak átlag 30-50%-át veszik el adó és osztják vissza, például jóléti szolgáltatásokon keresztül.)

A jövedelmi egyenlőtlenségeket (a piaci, vagyis az adózás előtti jövedelmi egyenlőtlenségeket) jövedelmi csoportok és hosszú éveket felölelő idősorok képzésével mérik, hiszen a változások így válnak egyértelműen láthatóvá. Saez és kollégái, köztük a Tőke a XX. században című kötet szerzője, Thomas Piketty egy adatbázisba rendezték az elérhető jövedelemadózási statisztikai adatokat, s elérhetővé tették az interneten (The World Top Incomes Database).

Mi derül ki ezekből az adatokból? Saez szerint az Egyesült Államokban például az, hogy az adózás előtti jövedelmi koncentráció, vagyis a legmódosabb 10% helyzete egy U-alakú görbét ír le: a II. világháború alatt drasztikusan csökkent a jövedelmi koncentráció, viszont az elmúlt negyven évben ismét nőtt (mostanában a legjobban kereső 10% az összes jövedelem 50%-át szerzi meg). Ám a növekedés az említett 10%-on belül sem egyenletes, a változás elsősorban a legjobban kereső 1% megugró, sőt, radikálisan megugró jövedelmi arányainak köszönhető (és minél közelebb megyünk a legjobban keresőkhöz, például az 1,7 millió dollárnál többet kereső 0,1%-hoz, annál drámaibb a növekedés).

Ma egyébként, teszi hozzá Saez, ellentétben a háború előtti korszakkal, a fizetésből és üzleti eredményből származó jövedelmek jelentősebbek, mint a klasszikus tőkejövedelmek, vagyis mára a dolgozó gazdagok töltik be a korábbi „örökösök” szerepét. Saez itt azt is megjegyezte, hogy a dolgozói egyenlőtlenségeket a társadalom, főleg az Egyesült Államokban, előbb látja igazságosnak és érdem alapúnak, hiszen nem mindegy, hogy a vagyonát az ember munkából („self-made man”), vagy öröklés által szerezte. Ugyanakkor persze tény, hogy a legfelső 10% hatalmas jövedelmi növekedése mellett az alsó 90% jövedelemnövekedése az elmúlt évtizedekben majdnem egyenest mutat az ábrán. Vagyis az elmúlt évtizedek gazdasági növekedéséből elsősorban a legjobban keresők profitáltak, ami mindenképpen figyelemre és kutatói érdeklődésre méltó jelenség.

Hasonló U-alakú képet mutat a vagyoni egyenlőtlenség alakulása az Egyesült Államokban, s ahogy a jövedelmi egyenlőtlenségek esetében, Saez itt is aláhúzza, hogy a 70-es évek végétől jelentkezik a fordulat. Az alsó 90% vagyoni helyzete viszont fordított U-alakot ír le, ami nem meglepő, mondja Saez, hiszen lassabban nőttek a jövedelmek, nehezebb lett a megtakarítás, a középosztály eladósodott azért, hogy tartani tudja az életszínvonalát.

Felmerül a kérdés, hogy ami az angolszász országokban megfigyelhető, az más országokban is igaz-e? Univerzális jelenségről van-e szó? Saez szerint a kontinentális Európában és Japánban az egyenlőtlenség csökkent a háború után, viszont nem növekedett olyan drámaian később, mint az angolszászoknál (a görbe náluk inkább L-alakot mutat). Ebből szerinte az következik, hogy – azonos kereskedelmi lehetőségek, azonos technológiai fejlettség okán – a globalizáció nem lehet kizárólagos magyarázat a változásokra.

Saez arra jutott elemzésében, hogy a mindenkori kormánypolitikák nagy szerepet játszanak a vagyonfelhalmozás ritmusában és mértékében (progresszív jövedelemadózás és örökösödési adózás mellett nehezebb vagyont felhalmozni, egy egykulcsos adó mellett viszont könnyebb).

Magyar egyenlőtlenségek   Magyar kutatók munkája nyomán magyar adatok is rendelkezésre állnak, ezeket Saez röviden említette. Mint mondta, a II. világháború előtt Magyarországon is jellemző volt a nagy koncentráció, amely a szocialista rendszer idején csökkent, hiszen nem volt magántulajdon, csak valamilyen mértékű jövedelmi egyenlőtlenség. A rendszerváltozás – és a magántulajdon megjelenése – növekedést hozott az egyenlőtlenségekben, ugyanakkor a magyar jövedelmi egyenlőtlenség mértéke Japánhoz és Franciaországhoz hasonlítható. Erre vonatkozó adatok csak 2008-ig vannak, azaz az egykulcsos adó egyenlőtlenségre hatását még nem ismerjük. Az eddigi kutatások alapján a jövedelem-koncentráció növekedése prognosztizálható, de hogy mindez milyen hatással lesz a gazdaságra, az attól függ, tette hozzá Saez, hogy a legjobban keresők esetében a járadékvadász vagy a kínálati oldali forgatókönyv valósul meg (lásd alább).

A fentiek alapján kérdés, hogy az adópolitika, különösen a legmagasabb kulcs mértéke miként befolyásolja az adózás utáni jövedelmi helyzetet, illetve az adózás előtti jövedelmek mértékét. Minél magasabb ugyanis a legmagasabb marginális adókulcs, annál alacsonyabbak az említett adózás előtti magas jövedelmek. Saez előadásában rámutatott, erre a jelenségre elvben három forgatókönyvvel lehet reagálni:

 

1. A kínálati oldali forgatókönyv szerint a legmagasabb adókulcs hatással van a munkára, vagyis kevesebbet dolgoznak, kevesebbet termelnek, és kevesebbet is keresnek a legjobban keresők, ha túl magas a marginális adókulcs. Ha ez igaz, akkor a legmagasabb adókulcs nem lehet túl magas, nehogy elriasszon a munkától, a termeléstől.
2. A legtöbbet keresők adóelkerüléssel és adócsalással reagálnak a magas marginális adókulcsokra. Ebben az esetben a kiskapuk bezárása és nemzetközi együttműködés szükséges, ha az egyes országok emelni akarják az adókulcsaikat.
3. A harmadik eset a járadékvadász magatartás kialakulása, vagyis hogy a legjobban kereső 1% nem termelékenyebb, csak egyszerűen több pénzt keres a 99% kárára. Ebben az esetben érdemes magasabb adókulcsokhoz folyamodni.

Saez röviden elmondta, hogy milyen kritikák fogalmazódnak meg a három forgatókönyv kapcsán, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban még több kutatásra van szükség. Mindenekelőtt nem értett egyet azzal, hogy itt jövedelmek kifehérítéséről lehet szó. Kimutatható, hogy a jól keresők most több pénzt adnak jótékonysági célokra, mint korábban, ami azt sugallja, hogy a reáljövedelmük magasabb. Saez ezt annak a bizonyítékaként látja, hogy az adóelkerülési forgatókönyv kizárható, vagyis a legjobban keresők esetében jövedelemnövekedés nem papíron történik, hanem tényleges. Ami a járadékvadász forgatókönyvet illeti, emlékeztetett, hogy azokban az országokban is hasonló gazdasági növekedésre került sor, ahol nem vágták meg a legmagasabb adókulcsokat. Vagyis nem tűnik igaznak, hogy a kínálati oldal lazításával pörgethető a gazdaság. A járadékvadász forgatókönyv megvalósulása viszont nagyon is elképzelhető a rendelkezésre álló adatok alapján.

Emmanuel Saez   Emmanuel Saez (1972) a Berkeley Kaliforniai Egyetem közgazdaságtan-tanára és a Méltányos Növekedés Kutatóközpont igazgatója. 1999-ben szerzett PhD-fokozatot az MIT-n. Kutatásai a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség, illetve az optimális adóztatás kérdéseit járják körül. Munkája során együttműködik Thomas Pikettyvel, a Tőke a XXI. században című nagy sikerű kötet szerzőjével. Nagy visszhangot kiváltó kutatásait elsősorban azért kritizálják, mert adózás előtti adatokra irányulnak, illetve a jóléti transzferek mértékét nem veszi figyelembe. Ezért a kritikusok szerint eredményei a ténylegesnél nagyobb egyenlőtlenségeket mutatnak ki.

---