Sajátosan adják vissza a különadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság döntése alapján a különadó az adózónak visszajár, s ezt az adózó a kormány által a parlament elé terjesztett törvényjavaslat alapján vissza is kapja, ám „átalányközteher-kötelezettséggel” csökkentve, ami akár 40 százalék is lehet.


Átalányközteher-kötelezettséget javasol a 98 százalékos különadóval sújtott jövedelemre a kormány által a parlament elé terjesztett törvényjavaslat.

A  javaslat szerint az a magánszemély, akinek jövedelmét 98 százalékos adóval sújtották, az állami adóhatósághoz intézett kérelmében, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül kezdeményezheti, hogy az adóhatóság a kötelezettséget törölje. Abban az esetben is, ha kérelem ellenőrzéssel lezárt időszakot érint.

Évtől függ

Az adóhatóság az érintett jövedelem után, a kötelezettség eredeti esedékessége napjára vonatkozó hatállyal átalányközteher-kötelezettséget állapít meg. Ha a 98 százalékos adómértékkel a különadót a 2010. adóévre kellett megállapítani, akkor az átalány 40 százalék, a 2011. adóévre 15 százalék, a 2012. adóévre 20 százalék, a 2013. adóévre pedig 25 százalék az átalányközteher mértéke.
    
Annak érdekében, hogy a magánszemély ne érvényesíthesse kétszeresen követelését, a javaslat szerint a rendelkezések nem alkalmazhatók akkor, ha az adott személy bármely jogorvoslat alapján kártérítésre vált jogosulttá. 

Ha a jogorvoslat folyamatban van, az adóhatóság az eljárást csak abban az esetben indítja meg, ha a magánszemély a kérelmében nyilatkozik arról, hogy a jogorvoslati kezdeményezést visszavonta és csatolja az ezt igazoló iratokat.

Az új rendelkezéseket a hatálybalépéskor folyamatban lévő adóigazgatási eljárásokban is alkalmazni kell, továbbá a hatálybalépést követően a 98 százalékos adómértékkel megállapított kötelezettség utólagos csökkentésére is kizárólag csak ezek a szabályok alkalmazhatók.

A javaslat alapján az elhunyt magánszemély bármely örököse kezdeményezheti a 98 százalékos adómértékkel megállapított kötelezettség törlését. Az adóhatóság ebben az esetben a soron kívüli adómegállapítós szabályai szerint jár el, s az örököst, örökösöket megillető összeg megállapításakor az átalányközteher-kötelezettséget érvényesíti.

Új eljárás

Ha az adóhatóság a 2014. február 26-át követően az adóhatósághoz benyújtott, a 98 százalékos adómértékkel megállapított adó helyesbítését tartalmazó önellenőrzéssel, az önellenőrzés tárgyában hozott határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelemmel összefüggésben elutasító határozatot hozott, a határozatot a törvény hatálybalépése napjával visszavontnak kell tekinteni és az eljárást az új szabályok szerint kell lefolytatni.

Bérszámfejtők feladatai a 2015-ös szabályok alapján

Személyi jövedelemadó
Társadalombiztosítás
Járulékfizetés
Munkaügy

Előadók: Dr. Andrási Jánosné, Farkasné Gondos Krisztina, Széll Zoltánné, Dr. Kártyás Gábor

Időpont: 2014. november 20.

Ha a magánszemély a 98 százalékos adómértékkel megállapított adókötelezettségét az adóbevallásban az új szabályok hatálybalépését megelőzően már csökkentette, illetve a különbözetet visszaigényelte – kivéve, ha a visszaigénylésre azért került sor, mert nem állt fenn a különadó-fizetési kötelezettség -, az adóhatóság ellenőrzés keretében hivatalból állapítja meg az átalányközteher-kötelezettséget, akkor is, ha az érintett bevallással kapcsolatban korábban már ellenőrzéssel lezárt időszakot eredményező vizsgálatot végzett.

A javaslat általános indoklása emlékeztet arra, hogy a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatban több ügyben is hozott döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága, továbbá az Alkotmánybíróság is vizsgálta a szabályozást és szintén döntés hozott róla. Mindemellett több, a különadót érintő ügy van folyamatban a bíróságokon. A különadó-törvény módosításának célja az, hogy a bizonytalan és összetett jogi helyzetet az adóalanyok számára méltányos és megnyugtató módon rendezze.

Az Országgyűlés 2010-ben döntött a kormány javaslatára a  2 millió forint feletti végkielégítések 98 százalékos különadójának bevezetéséről. A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság későbbi döntése alapján a különadó az adózónak visszajár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.