Segít az állattenyésztőkön a támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) üdvözli a kormány szerdai ülésén elfogadott, az állattenyésztők kárainak enyhítését célzó döntéseket, és úgy véli, az előrehozott kifizetéseknek köszönhetően levegőhöz juthatnak a gazdák. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány 10 milliárd forint többlettámogatásról döntött az állattartók megsegítésére.


A MÁSZ csütörtöki közleményében kiemeli: a 20 százalékkal megemelt állatjóléti támogatás már többletpénzt jelent a sertés-, és baromfitartóknak, és a támogatás első két negyedéves részét várhatóan gyorsított eljárással hamarosan ki is fizeti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A szövetség bízik abban, hogy a miniszterelnöki kabinet és a szakmai szervezetek között múlt héten folytatott magas szintű egyeztetés folytatódni fog annak érdekében, hogy a magyar állattenyésztés régóta remélt és szükséges talpra állítása megtörténhessen.

A MÁSZ felhívja a figyelmet arra, hogy az állatbetegségek megelőzésre, illetve leküzdésére, valamint az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására nyújtott támogatás kedvezményezettje nem a gazda, hanem az állatorvosok, a diagnosztikai központok, illetve az állati fehérje feldolgozók. Itt az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a szolgáltatás ára majdnem a támogatás mértékével drágult. Ezeknél a jogcímeknél vannak még tartalékok a díjak további csökkentésére, ami ugyanakkor nem igényel többletforrást – vélekednek az állattartók.

A szövetség javasolja továbbá a kérődző szerkezet-átalakítási támogatás kifizetésének előrehozását is a húsmarha és juhtartók megsegítése érdekében, hiszen az aszály súlyos terméskiesést okozott a szálastakarmányoknál.

Az állattenyésztők emellett üdvözlik a kormánynak az ágazat hitelezésének javítására irányuló szándékát. A 6 éves futamidő, a 3 éves türelmi idő és az 50 százalékos kamattámogatás jelentős előrelépés, ugyanakkor a bankok egyelőre nagyon bizalmatlanok és túlságosan borúlátóak az állattenyésztéssel kapcsolatban – írja a MÁSZ, hozzátéve, hogy így nem juthatnak hitelhez azok a termelők, akiknek a legnagyobb szüksége lenne külső forrásra fejlesztéseikhez. A termelők eladósodottsága már most is tetemes, ez pedig gátja a bankok által kért fedezet – ingatlanok, termőföld, gépek – biztosításának.

Az MFB forgóeszköz hitel konstrukcióját tenyészállat vásárlásra például eddig alig néhányan tudták igénybe venni a kereskedelmi bankok által támasztott előnytelen feltételek miatt – hangsúlyozza a MÁSZ.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.