Segítség a devizahiteleseknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedelmi bankok képviselői és a pénzügyminiszter aláírták a devizahiteleseket megsegítő csomagról szóló megállapodást.

A megállapodás célja, hogy csökkenjen a devizahiteles lakossági ügyfelek kockázata abban az esetben, ha az forint árfolyamában jelentős gyengülés következne be – mondták kormányzati tisztségviselők az MTI-nek.

Azért húzódott el a megállapodás megkötése, mert a nagy nemzetközi pénzintézetek bizonyos pontokon aggályosnak vélték a miniszterelnök kérésének teljesítését. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 22-én jelentette be, hogy a kormány egy héten belül megállapodást ír alá a bankszövetséggel arról, miként lehet a devizahitelesek helyzetét megkönnyíteni. A miniszterelnök azt mondta: a tervek szerint a bankok saját maguk számára kötelező érvényű és betartandó új szabályokat alkotnak.

Gyurcsány Ferenc közölte: háromféle módon segíthetik a devizahiteleseket. Az első szerint az adós kérésére a törlesztési időszak megváltoztatható és meghosszabbítható a törlesztő részletek rögzítése mellett. A megállapodás másik pontja azt mondaná ki, hogy a jövőben legyen lehetőség a devizahitelek forinthitelre váltására, külön költség felszámolása nélkül. A harmadik könnyítő lépés arra adna lehetőséget az adós kérésére, hogy a bankok átmenetileg csökkentsék a havi törlesztőrészletet, illetve függesszék fel a törlesztési kötelezettséget.

A megállapodás célja, hogy ne engedjük égbe szökni az adósok terheit – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő elismerte, hogy az egyezség megkötése nem volt mentes a vitától. Gyurcsány Ferenc szerint a bankokat is kötelezi a társadalmi felelősségvállalás, az adósoknak jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázatokkal kell szembenézniük, mert a pénzügyi válság túlmutat a gazdaság szokásos kilengésein.

Nem kell a bankok magatartását befolyásoló, kényszerítő normát alkotni, a kormány a megállapodással is el tudta érni a devizahitelesek megsegítését. Ha ezzel a technikával nem sikerült volna, akkor „”jogi kötőerővel kényszerítettük volna ki az együttműködést. Örülünk, hogy erre nem került sor”” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Forrás: index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.