Sokmilliárdos hibát vétett a NAV
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság téves jogértelmezése miatt 25-30 milliárd forinttal több adót fizettek be a társas vállalkozások 2006-ban. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a pénz decemberig visszaszerezhető – írja a Napi Gazdaság.
A társasági adóról szóló törvény 2004 és 2009 között lehetővé tette, hogy az adózók a befizetett helyi iparűzési adóval (hipa) csökkentsék adóalapjukat. Előbb csak a felét, majd 2006-tól a hipa teljes összegét le lehetett vonni, ha a cégnek nem volt adótartozása. 2007 novemberében bevezették a nettó adótartozás fogalmát, ezzel megszűnt az a helyzet, hogy néhány ezer forintos tartozás miatt nem lehet kihasználni az adóalap-csökkentést akkor sem, ha más számlán túlfizetésben volt a cég − mondta a lapnak Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM adó üzletágának vezetője.
Az adóhivatal az elvesztett pereknek megfelelően visszavonta korábbi jogértelmezését, annak indoklását azonban nem közölte, így sokan csak most szembesülnek azzal, hogy a 2006-as társaságiadóalap-csökkentés még megmenthető − a korábbi évekbeli azonban az ötéves elévülés miatt már nem.
Becslések szerint 25-30 milliárd forint is visszajárhat a költségvetésből az érintett cégeknek, ha mindegyikük utólag érvényesíti az adóalap-kedvezményt.
További részleteket itt talál.