Szakképzési hozzájárulás – bejelentkezési, elszámolási nyomtatványok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet tájékoztatót tett közzé a szakképzési hozzájárulásról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény, valamint a végrehajtására kiadott 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet alapján teljesítendő bejelentkezési kötelezettségről, illetve a 2007. évi évközi visszaigénylési adatlapról.

A szakképzési hozzájárulásról szóló törvény (Szht.) végrehajtási rendeletének 1. § (1) bekezdése értelmében az a hozzájárulásra kötelezett, aki a hozzájárulási kötelezettségét gyakorlati képzés szervezésével teljesíti, a gyakorlati képzés szervezésére irányuló első együttműködési megállapodás, tanulószerződés, illetve hallgatói szerződés megkötését követő 30 napon belül köteles a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézethez (NSzFI) bejelentkezni az NSzFI által a Magyar Közlönyben közzétett bejelentkezési nyomtatványon. Az NSzFI az elfogadott bejelentkezési nyomtatvány másolatát megküldi a gyakorlati képzés telephelye szerint illetékes területi gazdasági kamara, továbbá az APEH területileg illetékes igazgatósága részére. A bejelentkezési kötelezettséget a Magyar Közlöny 2007/64. (V. 23.) számában közzétett nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával kell teljesíteni.

A gyakorlati képzés megszervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezettnek a bejelentkezési, bevallási és elszámolási kötelezettsége van az NSzFI-vel szemben. A tényleges költségek alapján történő évközi visszaigénylésre – amennyiben a 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet 8. § (1-4) pontban foglalt feltételek fennállnak – szintén a tájékoztató mellékleteként megjelenő ˝ADATLAP a Munkaerőpiaci Alap Képzési Alaprészéből tényleges költség alapján történő visszaigénylés évközi folyósításához …….. negyedévre/hónapra vonatkozóan˝ címet viselő nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával van mód.

A nyomtatvány és a kitöltési utasítása, valamint az adatlap a fenti tájékoztatóból fénymásolható, vagy a www.nive.hu internetcímről, a Támogatás és Bevalláskezelés menüpont alól kinyomtatható.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).