Számlagyár miatti vádelemlés Somogyban – hét ember érintett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számlagyár működtetésével 300 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek egy férfi és hat társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn.

Azt írták: az ötvenes éveiben járó férfi két hulladékfeldolgozó céget vezetett, amelyeknek 2018-as és 2019-es árbevétele után jelentősebb összegű áfafizetési kötelezettsége keletkezett.

A vádlott az adófizetés elkerülése érdekében társaival olyan számlázási láncolatot hozott létre, amelyben, tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégeket hoztak létre, hogy a haszonhúzó társaságoknak számlázzanak.

A szerb állampolgárságú strómanok vezette cégeket székhelyszolgáltatóhoz jelentették be, gazdasági tevékenységhez szükséges gépeik, alkalmazottaik, bankszámlájukon cégműködésre utaló kiadások nem voltak, a vádlottak a számlák ellenértékét az átutalást követően rövid időn belül készpénzben felvették.

Az ügyben eljáró hatóságok a bűncselekmény felderítése után több százmillió forintos nagyságrendben vettek zár alá az elsőrendű vádlotthoz, illetve cégeihez köthető vagyontárgyakat.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt hat ember ellen végrehajtandó börtönbüntetést, míg egy vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.