Számlagyárosokat fogott el a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lebuktatott egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek – közölte a NAV kedden. 


A fiktív számlákat kiállító elkövetői kör hierarchikus szervezetben működött, a feladatok és szerepkörök pontosan meghatározottak voltak. Két budai irodában folyt a háttérmunka, ott intézték a pénzelosztást és az adminisztrációt – áll a közleményben. 

A gyanú szerint a megrendelők igénye szerint kiállított fiktív számlákon szereplő összegeket – a valós szolgáltatás látszatát keltve – első körben olyan, általuk létrehozott cégek számláira utalták, amelyeknek általában bejelentett munkavállalói is voltak és adóbevallást is benyújtottak. Ezek a cégek, hogy a pénz eredetét leplezzék, a számlájukra érkezett összegeket továbbutalták olyan stróman cégeknek, amelyek semmilyen tevékenységet nem folytattak, ügyvezetőik pedig külföldi állampolgárok vagy nem létező személyek voltak. 

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A valótlan tartalmú számlák alapján elutalt összeget a végén készpénzben felvették, levonták a számlák kiállítása után járó jutalékot, a megmaradt összeget pedig visszajuttatták a számlát befogadó társaságok vezetőinek. A bűnszervezetet egy budapesti férfi irányította. 

A pénzügyi nyomozók az akcióban több mint ötven, főként Pest megyei és fővárosi helyszínen tartottak házkutatásokat, több mint 430 millió forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat, foglaltak le készpénzt, valamint egy motort és autókat is.

Az ügyben eddig tizenhét gyanúsítottat hallgattak ki, közülük az irányító férfi és három társa előzetes letartóztatásban van. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyik a nyomozás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.