Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Áprilistól szigorodnak személyi és anyagi feltételei is az utazási vállalkozásoknak. Az új feltételeknek legkésőbb május 31-ig meg kell felelni, ezt az Engedélyezési Hivatalnak igazolni kell, és június 1-től már csak azok a vállalkozások működhetnek, amelyek mindenben megfelelnek az új jogszabályi feltételeknek.
A 20/2007. (II. 20.) Korm. rendelet az erre vonatkozó uniós irányelveknek megfelelően 2007. április 6-i hatállyal módosította az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendeletet.
Lényeges változás, hogy ezentúl az utazásszervezői minősítő vizsgával rendelkező szakképzett személy ezt a tisztséget csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el. Ahhoz, hogy a vállalkozást nyilvántartásba vegyék és megkezdhesse működését, nemcsak irodával, hanem internetes kapcsolattal és email-címmel is kell rendelkeznie.
Változtak a vagyoni biztosíték szabályai is. A biztosíték mértéke a bankgarancia, a biztosítási szerződés megkötésének, illetve a pénzbeli letét elhelyezésének évében december 31-éig
Az utazási vállalkozó minden év október 31-éig köteles bejelenteni a Hivatalnak a következő évre tervezett értékesítési nettó árbevételt, s minden év május 31-éig a megelőző évi tényleges értékesítési nettó árbevételt. Minden év október 31-éig kell igazolni a Hivatalnak azt is, hogy a vállalkozás rendelkezik az előírt mértékű vagyoni biztosítékkal.
Ha a tényleges árbevétel 10%-kal több, mint a vagyoni biztosíték alapját képező árbevétel, az utazási vállalkozó köteles öt munkanapon belül a vagyoni biztosíték összegét a tényleges forgalomnak megfelelően módosítani és ennek megtörténtét haladéktalanul igazolni a Hivatalnak.
A biztosítási szerződést legalább egy évre kell megkötni. A hitelintézettel kötött szerződésnek legalább tizennyolc hónapra kell szólnia. A szerződés hatályát az utazási vállalkozó köteles minden év október 31-éig (függetlenül a lejárat időpontjától) meghosszabbítani, és ennek megtörténtét igazolni a Hivatalnak. Ha a felek a szerződést nem hosszabbítják meg, az utazási vállalkozónak október 31-éig azt kell igazolnia a Hivatalnak, hogy más hitelintézettel vagy biztosítóval kötött szerződést.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!