Szja-bevallás: ma nyilatkozhatunk utoljára


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legkésőbb ma le kell adniuk szándéknyilatkozatukat azoknak a dolgozóknak, akik azt szeretnék, hogy a munkáltatójuk készítse el személyi jövedelemadó bevallásukat. Az ekhózó dolgozók nem kérhetik a munkáltatói adómegállapítást, a törvény szerint ők csak önadózók lehetnek.

Háromféle módon vallhatják be a magánszemélyek a 2006. évi személyi jövedelemadót: vagy a munkáltatójuk, vagy az adóhatóság állapítja meg az adójukat, vagy pedig önadózóként saját maguk teszik meg adóbevallásukat. Hogy ki melyik lehetőséget választhatja, törvény írja elő.

Csak önadózók lehetnek az ekhósok

Az egyszerűsített közteherviselés szerint adózó (ekhózó) dolgozóknak mindenképpen önadózóknak kell lenniük. Az ekhóról szóló törvény előírja, hogy „Az ekhót választó magánszemély önadózóként az adóévről személyi jövedelemadó bevallást nyújt be, amelyben feltünteti a jogszerűen ekhóalapként figyelembe vett bevételét és az abból levont ekho összegét.” Azaz nekik május 21-ig kell benyújtaniuk az szja-bevallást az állandó lakhelyük szerint illetékes adóhatósághoz.

Normál béresek: ha a törvény engedi

Idén a magánszemély személyi jövedelemadó-bevallását átvállalhatja a munkáltató, igaz, elég sok feltételt szab. Például, ha valakik tőzsdei ügyletből származó jövedelmet szerzett, a törvény szerint nem kérheti a munkáltatói adómegállapítást. De akkor is elesik ettől, ha adókedvezményt akar érvényesíteni, például felsőoktatási tandíj halasztott kedvezményét, felnőttképzés díjának kedvezményét vagy számítógép kedvezményét. Ha a dolgozó megfelel a feltételeknek és szeretné is igénybe venni a munkáltatói adómegállapítást, arról február 15-ig kell nyilatkoznia a munkáltatónál.

A normál béresek emellett kérhetik az adóhatósági megállapítást is. Ebben az esetben is ma jár le a határidő, csakhogy az erről szóló nyilatkozatot nem a munkáltatóhoz, hanem az Apehnek kell benyújtani. A 06530. számú „”Bejelentés és nyilatkozat a 2006. évi személyi jövedelemadó adóhatósági megállapításához”” című nyomtatványt kitöltve, jövedelemigazolásokkal együtt kell postára adni csütörtök éjfélig, de a munkáltatónak is át lehet adni.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.