Szja-bevallás: még megcsinálja a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február elsejéig még kérhető a bevallási nyilatkozattal, hogy a NAV készítse el az szja-bevallást. Közben több mint 792 ezren kapnak elektronikus bevallási értesítőt és 3 millió 245 ezer bevallási egységcsomag kerül a postaládákba ezekben a napokban. Az szja-bevalláshoz korszerű és könnyen követhető útmutatást ad a NAV új szja aloldala.


Február elsejéig a munkáltatótól kapott nyomtatványon, vagy ha nincs munkáltató, a NAV honlapjáról letölthető 15NY31 jelű nyilatkozaton kérhető, hogy a NAV készítse el az szja-bevallást. Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akiknek tavaly kizárólag munkáltatóktól származó jövedelmük volt, kedvezményeket nem vesznek igénybe és az 1+1%-ot kivéve adójukról nem rendelkeznek – közölte lapunkkal az adóhatóság.

Bevallási egységcsomagra azok számíthatnak, akik tavaly saját maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, vagy a NAV rendelkezésére álló adatok alapján 2015-ben bevallásköteles jövedelemre tettek szert. A csomag tartalma az elmúlt évben benyújtott szja-bevallás típusához igazodik. Az a 2 millió 272 ezer ember, aki tavaly a NAV internetes honlapjáról letölthető programmal készítette el, majd nyomtatás után postán küldte be bevallását, tájékoztató levelet és válaszborítékot kap, míg 973 ezren teljes nyomtatványgarnitúrát vehetnek kézhez a hónap végéig.

Fontos, hogy az egységcsomag tartalmától függetlenül választhatók a különböző bevallási formák, így bárki – aki a jogszabályi feltételeknek megfelel – tehet akár bevallási nyilatkozatot is.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

A több mint 792 ezer ügyfélkapuval rendelkező adózót elektronikus formában értesíti a NAV, azaz internetes tárhelyükre helyezi a bevallás kitöltéséhez szükséges információkat.

A NAV megújult szja-oldalát itt találja.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.