Szja-bevallás: péntek éjfélkor jár le a határidő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Péntek éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet – figyelmeztet közleményében a NAV.

Pénteken a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos NAV Infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve –, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 20-ával.

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 20-án személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ha nem módosítják a bevallási tervezetét vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ez elmarad, akkor a NAV ötvenezer forint mulasztási bírsággal büntetheti a mulasztó őstermelőt, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyt, illetve az egyéni vállalkozót.

A vallási közösségeknek és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén adható be péntek éjfélig.

(nav.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. november 30.

2021-től nő a súlyosan fogyatékosok személyi kedvezménye

Jövőre nő a súlyosan fogyatékos személyek személyi kedvezménye az adózásnál. A súlyos egészségi problémával élő, fogyatékos emberek részére nagy segítséget jelentenek azok a kedvezmények, amelyek kiadásaikat csökkenthetik. A kedvezmények egy része független az esetleges keresőtevékenységtől, más részük a munkajövedelemhez kötődik. Ismertetjük az szja-törvény legújabb módosítáását.